Tényleg ilyen üres a bécsi élet?

Bezárkózás, megvetés, pénz és magány – Klimko-Dobrzaniecki szerint a főhőse a kor embere.

Az osztrák értelmiség nagyon jól bírja, sőt szereti a kemény kritikát, legalábbis Hubert Klimko-Dobrzaniecki szerint. És kortárs regényeket főleg ők olvasnak. Arra már már nem venne mérget a lengyel író, hogy kivétel nélkül minden osztrák rajongana Bruno Stressmeyerért, az anyagias, antiszociális, szinte minden más emberi lényt, sőt az állatokat és a növényeket is mélyen lenéző bécsi főhőséért. Mindenesetre érdekli, milyen fogadtatása lesz majd a Magány német fordításának.

Klimko-Dobrzaniecki Lengyelországban elismert szerző, első nagy sikereit Izlandról szóló regényével, a Róza házával aratta hazájában: a főhős egy izlandi idősek otthonában dolgozik, ahogy korábban maga a szerző is. Ez a könyve egyelőre nem jelent meg magyarul. Az első magyar nyelvre lefordított kötete a most megjelent, Bécsben játszódó regény, a Magány. Az író ehhez is helyben gyűjtötte az inspirációt, most ugyanis Bécsben él.

A főhős, Bruno Stressmeyer ihletője az egyik szomszédja volt, aki elmondása szerint minden emberi lényt szívből utált, és ez kölcsönös volt. – Egyszer lefényképezte a ház előtt parkoló autómat, mert szerinte szabálytalanul álltam meg a saját parkolóhelyemen. Feljelentett a rendőrségen. Nem azért tette, mert lengyel vagyok, ő az osztrákokat is folyton feljelenti. Stressmeyer ebben a regényben történetesen bécsi, de lehetne budapesti és prágai is. Inkább a kor tipikus városi emberének szántam.

Egyébként jó élményeim is voltak Ausztriában, sőt több volt a jó, mint rossz. De az író számra a pozitív dolgok unalmasak. Valószínűleg az olvasó is így van vele

– mondja Klimko-Dobrzaniecki.

A mű cselekménye Stressmeyer gondolataiban játszódik, amelyeket többnyire magában tart. Nem számít, mi történik az országban, a társadalomban, ő önmagára koncentrál – többek között ettől is tűnhet a kor emberének. „Olyan környezetet teremtenek nekünk a városokban, hogy egy életet leélhetünk anélkül, hogy ötven méternél messzebb kellene mennünk az otthonunktól. Minden helyben van.” Bruno Stressmeyernél ez odáig fajul, hogy legtöbbször interneten vásárol, hogy ki se kelljen mennie a házból. Dolgoznia nem kell, a szülei által ráhagyott ingatlanok bérleti díjából él kényelmesen. Semmiért nem kell küzdenie, és mindenfajta személyes kapcsolata hiányzik. A szerelem azért még őt is megtalálja.

„Különbség van a szerelem és a szerelmi kapcsolatok között. Stressmeyer fél az utóbbitól, mert az azt jelentené, hogy meg kell osztania valakivel az idejét és az életét. A könyvben igyekeztem nyitva hagyni a lehetőséget, hogy a szerelem kapcsolattá válik, de attól félek, hogy a főhősöm képtelen erre.”

Amikor arról kérdezem, miként élte meg az ausztriai migrációs helyzetet, nevetve válaszol: „Én úgy látom, jól boldogultak, mert a menekülteket egyszerűen továbbküldték Németországba, így ez most már a németek problémája. Ha jól tudom, egyébként is nagyon kevesen akartak Ausztriában maradni.

Szerintem ez nem osztrák probléma, de nem is magyar, hiszen mindkettő tranzitország. Ausztria egyébként is a bevándorlók országa.

Nagyon sokan vannak. Előfordul, hogy az osztrákok dühösek emiatt.”

A téma kapcsolódik a regényhez, hiszen Bruno Stressmeyer enyhén szólva nem kedveli az idegeneket. „Stressmeyer olyan gondolatokat fogalmaz meg, amelyek sokak fejében megfordulnak, csak kontroll alatt tartják őket” – véli az író. Mindig is az extrém figurák érdekelték, és Stressmeyer az: „Nem tetszenek a gondolatai, de nem unalmas. Olyan főhős, aki érdekli az olvasókat.”