Budapesten okostelefon helyett zsebkönyvet adnának az utazók kezébe

Márciusban legalább hat könyvautomatát helyeznek ki a főváros tömegközlekedés gócpontjain.

B. Kovács Gergely
2017. 12. 21. 21:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fölfigyelhet valami gyanúsra a külföldi turista, ha a közeljövőben Budapestre látogat. Más országokkal ellentétben a magyar fővárosban tömegközlekedő fiatalok hamarosan nem az okostelefonjukat fogják nyomkodni, hanem hasonló méretű könyveket bújnak.

Ez persze utópia; azért kis lépést tehetünk afelé, hogy az olvasás újra kulturált kikapcsolódás és közösségépítő tevékenység legyen. Merthogy 2018 tavaszától az automatából nemcsak kóla, BKV-jegy, kávé vagy csokiszelet pottyanhat elénk, hanem könyv is.

Vecsei H. Miklós Junior Prima díjas színésszel és Grecsó Krisztián József Attila-díjas költővel, íróval az élen a Sztalker Csoport olvasás-népszerűsítő programjának keretében márciusban legalább hat automatát helyeznek ki tömegközlekedési gócpontokon, illetve remélik, hogy az anyagi források lehetőségeihez mérten nyárig már a fesztiválokat is megcélozhatják kezdeményezésükkel.

Kérdésünkre Vecsei H. Miklós elmondta, elsődleges célcsoportjuk a városban tömegközlekedő, illetve az elővárosból ingázó fiatalok. Úgy érezték, tenniük kell valamit az ellen, hogy manapság mindenki az okostelefonján lóg utazás közben. A színművész hangsúlyozta, a céltalan nyomkodásnak szeretnének alternatívát kínálni azzal, hogy a Poket névre keresztelt automatákból telefonméretű zsebkönyvet szerezhet be bárki 990 forintos áron.

Mint fogalmazott, annak ellenére, hogy mindenki telefonozik, sokan úgy vélik, ez ciki. Ám a könyveknek közösségteremtő erejük lehet: akik látják egymás kezében őket, tudhatják, hogy hasonlóan gondolkoznak a világról.

Kortárs és klasszikus magyar írók kötetei jelennek meg a sorozatban Vecsei H. Miklós és Grecsó Krisztián válogatásában; de terveik szerint a későbbiekben az olvasóközönség, vagy ahogyan ők nevezik, az olvasóközösség is tehet javaslatot szerzőkre és címekre. Az ötletgazdák olyan értékálló irodalmat szeretnének kínálni, amely rövidebb utazás során is emészthető.

Több kiadó is beállt a kezdeményezés mögé. Szívesen hozzájárulnak, hogy egy-egy kortárs kötet is megjelenhessen a válogatásban. A színművész szeretné, ha menő dologgá válna a zsebkönyvek olvasása, közösséggé az olvasók köre; s ezzel együtt a fiatalok hajlandók volnának kicsit félretenni a telefont.

Kezdeményezésükre fordított innovációként tekint, azaz a kérdés úgy vetődik föl: lehet-e innovatív egy könyv? Ha a válasz igen, az már sikernek nevezhető. Hamarosan érkeznek az automaták!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.