A Thomas Fuller által a lap szerdai számában is jegyzett cikk szerint Medgyessy nem zárta ki egy kisebb létszámú iraki csoport kiképzésének lehetőségét a Budapesttől 200 kilométerre, délnyugatra fekvő katonai bázison, ám kizártnak tartotta, hogy az objektum 25-30 ezer iraki kiképzésének helyszínéül szolgáljon. Medgyessy egy vele készült intarjúban aláhúzta: erre nincs kapacitás – teszi hozzá a Párizsban megjelenő világlap.
Bernard Kerik, aki az elmúlt héten még az iraki belügyminisztériumban teljesített szolgálatot amerikai tisztségviselőként, kijelentette: a tervek szerint 28 ezer irakit küldenek Taszárra, a magyarországi katonai bázisra. Kerik, aki azóta távozott Irakból, a Nem York Timesnak nyilatkozva kijelentette: a magyar kormánytól megkapta a beleegyezést ahhoz, hogy az első iraki rendőrkadétok 4 hónapon belül megérkezhessenek magyarországra – írja az IHT, hozzáfűzve: ezzel szemben Medgyessy azt mondta, hogy kormánya soha nem folytatott ez ügyben formális megbeszéléseket Washingtonban, Kerik tervét pedig csak a hírekből ismeri.
’’Számos országgal tárgyalunk erről’’ – tette hozzá Megyessy. Az ügyről a bagdadi központi parancsnokság nem adott bővebb felvilágosítást.
Az IHT felidézi: korábban Magyarországon, ’’a Taszári Légibázison’’, melyet az Egyesült Államok hadserege használt, ebben az évben több száz, Európában és az Egyesült Államokban élő iraki disszidenst képeztek ki, akik az iraki háború során tolmácsként és tanácsadóként működtek együtt az amerikaiakkal. Tisztségviselők szerint az iraki rendőri erők kiképzése jóval összetettebb művelet.
A lap megjegyzi: az egy éve óta hatalmon levő Medgyessy számára, akinek népszerűsége ’’kissé csökkent’’, politikai kockázatot is jelenthet az irakiak kiképzése, hiszen a magyarok túlnyomó többsége egy közvéleménykutatás szerint elutasítja ezt. Ráadásul ellenzéki politikusok nyilatkozatai arra is felhívják a figyelmet, hogy Magyarország terrortámadások célpontjává válhat, ha nagy számban képeznek ki területén iraki rendőröket.
Az IHT idézi Simicskó Istvánt, aki múlt heti sajtótájékoztatóján kijelentette: komoly biztonsági kockázatot jelenthet Magyarországnak az irakiak kiképzése. ’’Úgy gondolom, a kormány megpróbálja Magyarországot felvetetni a terrorista célpontok listájára – mondta az AFP francia hírügynökségnek Simicskó.
Medgyessy félvállról fogadta a kritikát, politikai zajnak nevezve azt egy keddi interjújában. A kormányfő kijelentette: egyelőre nincs szükség Magyarországon az amerikai katonai jelenét növelésére és Budapest az eddigi 300 főnél nagyobb létszámmal nem kíván hozzájárulni az iraki katonai misszióban sem.

Aranyosi megint cigányozott, a humorista nem tudja, hol a határ – videó