Csiricsáré öltözetű, Gucci szemüveges férfi száll ki autójából az éjszaka közepén a francia–spanyol határnál, a Pireneusokban fekvő Perthusban. Megvizsgálja az ellenőrzőpont összes építményét, még a vécékbe, telefonfülkékbe is benyitogat. Miután meggyőződött róla, hogy semmilyen gyanús jel nem tapasztalható, előkapja mobiltelefonját, összesen két szót szól bele, majd eltűnik az éjszakában – írja a Le Figaro tudósítója.
Rövidesen, mint az amerikai filmekben, kábítószerrel a tetőig megrakott autócsodák hada tűnik fel az országúton. A mintegy tonnányi hasist szállító konvoj akadály nélkül halad át Franciaországba – számol be a konzervatív francia napilap.
A rendőri zsargonnal go fastnak nevezett, szabadcsapatszerűen megszervezett, nagy sebességű kábítószerszállítás valóságos üzletággá fejlődött. A Le Figarónak nyilatkozva Philippe Salagnac, az illegális csempészet leküzdésére létrehozott hivatal vizsgálóbiztosa elmondta: a párizsi régió kannabiszgyanta-szükséglete heti 5-6 tonna, a lyoni és marseille-i régióé 1-3 tonnát tesz ki. A régebbi, autónként 50-70 kilós csempészszállítmányok nem elégítették ki ezeket az igényeket, a teherautón szállított áru könnyen gyanús lehet, lefoglalhatja a rendőrség.
A „’go fast’’ konvojokban autónként 800 kiló áru szállítható, és igen nehéz őket megállítani. A különleges, általában német márkájú motorral felszerelt autók rakétaként hagyják faképnél a rendőrkocsikat, és gond nélkül áttörnek még az útakadályokon is. A drogmamutok szinte gondtalanul száguldozhatnak az Európai Unió területén, kihasználva, hogy gyakorlatilag megszűnt a belső határellenőrzés.
Belelőni az abroncsba? „’Próbálta már ön eltalálni egy éjszaka, 200 kilométerrel száguldó autó kerekét?’’ – tette fel a kérdést a felügyelő a Le Figaro riporterének. Útakadályokat pedig leginkább akkor lehet felállítani, ha ismerik az autó feltételezhető útvonalát – ez sajnos csak igen ritkán fordul elő. A bűnözők mobiltelefonokkal, hálózatszerűen biztosítják a szállítmányokat.
Egyetlen konvoj vonulását akár tíz, frissen és persze álnéven vásárolt mobiltelefonon szervezik meg. Az autók kísérői gyakran fegyverrel is rendelkeznek, bár ezt nem a rendőrök ellen tartják maguknál, hanem hogy megvédjék a szállítmányt a konkurens maffiák támadásától.
A szállítmány átadása villámgyorsan, a lehető legváltozatosabb helyszíneken történik: egy autó akár több helyen is „’kipakol’’. A rendőrség viszonylag jól ismerő azokat a „’külvárosi maffiahálózatokat’’, amelyek átveszik és továbbítják a kábítószert.
Nemrég a konzervatív francia kormány magyar származású belügyminisztere, Nicolas Sarkozy az előző, szocialista dominanciájú kormányénál jóval keményebb „’belbiztonsági’’ törvénycsomagot fogadtatott el. A politikus nemrég végigjárta az ország nagyobb régióit, csendőrőrsökön tett látogatást, szorgalmazta a tisztességes adófizető polgárok biztonságának megerősítését. Sarkozy erélyesebb fellépést sürgetett a hatóságoktól a jogszabályi kiskapukat is előszeretettel felhasználó drogbűnözőkkel szemben.
Az új intézkedéscsomag lehetővé teszi kamerák elhelyezését, hogy a gépkocsik rendszámának rögzítése és a lopott autók nyilvántartása segítségével próbáljanak hatékonyabban fellépni a drogmaffia ellen.
Mindeközben a kemény drogok, a kokain és a szintetikus drogok terjesztése is új erőre kapott. Egyre durvább támadások érik a BMV X5-ös, Audi S6-os és egyéb nagy teljesítményű járművek tulajdonosait.
A szállítmányok a rendőrség erőfeszítései ellenére tovább özönlenek az országba: a hasisos cigaretták nemcsak a borospincék mélyén, de a jobb gimnáziumok folyosóin is meggyulladnak. (Figyelemre méltó, hogy a kannabiszokat a kemény drogok előszobájának nevezik: szakértők szerint a keménydrog fogyasztóinak több mint fele kannabisszal kezdte. A fogyasztás tünetei között szerepel a száraz száj és torok, a gyors szívverés, vörös, vérbeborult szemek, kitágult pupillák, a feldobottság érzése, nevetési kényszer, a pánik, vagy a félelemérzet – a szerk.)
A gyakran cigaretta formájában, Marokkóból érkező csempészáru hasonló módszerekkel kerül át Észak-Afrikából az európai kontinensre: a csempészhajók fittyet hánynak a vámszervek vízi járműveire, elslisszolva az ellenőrzések elől.
Tetőig pakolt drogmamutok az éjszakában
Éjszaka kelnek útra, iszonyatos teljesítményű batárokon. Négykerék-meghajtású, felpiszkált motorral bömbölő járműveik több mint 200 kilométeres tempóban száguldanak a spanyolországi Malaga vagy Marbella vidékéről a franciaországi Rouenig vagy Lyonig. Ők látják el marokkói kenderszármazékokkal a francia kábítószerpaicot.
2003. 09. 09. 13:07
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!