SPD-CDU koalíció Potsdamban?

Szászországban elvesztette abszolut többségét a CDU, míg Brandenburgban az SPD állíthatja a legerősebb frakciót.

2004. 09. 19. 16:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szászországban, a legnagyobb és legerősebb keleti német tartományban megtartott választásokon az első becslések szerint a CDU elveszítette abszolút többségét, és 43,2 százalékos eredményével koalíciós partnerre lesz szüksége a további kormányzáshoz. Ezek valószínűleg az ismét a drezdai tartományi gyűlésben képviseletet nyert szabad demokraták (FDP) lehetnek, akik 5,8 százalékot kaptak. A parlament második legerősebb frakciója a kommunista utódpárt, a PDS lett, 22,6 százalékkal. Az SPD immár egyszámjegyű párttá zsugorodott 9,6 százalékkal, hasonló nagyságot ért el a radikális jobboldali párt, az NPD, 8,9 percenttel. Az ötszázalékos küszöbön billegnek az zöldek, az ő bejutások az első becslések szerint még bizonytalan.

Brandenburgban, a Berlin környéki keleti német tartományban az első becslések szerint az SPD a jelentős szavazatveszteség ellenére a legerősebb frakciót állíthatja. Az elért 32,7 százalékkal elégedettek lehetnek, hiszen elsődleges céljuk a PDS előnyomulásának megakadályozása volt. A kommunista utódpárt 28,3 százalékot kapott, ennek egyik oka, hogy a tartomány lakosságának majd ötöde immár nyugdíjas. Gyengült a kereszténydemokraták támogatottsága is: ők 19,6 százalékot kaptak. Miután a parlament negyedik ereje az 5,9 százalékot elért Német Népi Unió 5,9 százalékkal, valószínűsíthető, hogy az eddig is kormányzó SPD-CDU alakít kormányt Potsdamban.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.