Günther Platter honvédelmi miniszter hangsúlyozta, a történetben szereplő gép egy „civil repülő” volt. A gép elfogását és kikísérését, majd átadását a szomszédos ország légierejének „normális eljárásnak” nevezte. A miniszter szerint évente 80-100 alkalommal riadóztatják a vadászgépeiket. Az ominózus gép Frankfurt am Mainból tartott Bakuba.
Szerdán elsősorban a zöldeket háborította fel a honvédelmi minisztérium eljárása: a párt EP képviselője, Johannes Voggenhuber egy francia kolléganőjével vizsgálóbizottságot szeretne Strasburgban felállíttatni. Voggenhuber kijelentette, hogy szükségesnek tart egy bécsi vizsgálatot is. Szerinte „elképesztő”, hogy Platter ezt az ügyet elintézi azzal, hogy egy „rutin repülésről” beszél. Az osztrák gépeknek leszállásra kellett volna kényszeríteni az ominózus repülőt. Hasonlóan érvelt a zöldek biztonságpolitikai szakértője, Peter Pilz is: szerinte Ausztria nem veszi kellően komolyan légtere ellenőrzését. Platter, szerinte a vadászokat „díszkíséretként” bocsátotta az amerikaiak rendelkezésére.
Azt a vádat, miszerint tartva az amerikai tiltakozástól nem merték leszállásra kényszeríteni az amerikai gépet, Platter visszautasította: a diplomácia a kérdésben semmilyen szerepet sem játszott. A miniszter emlékezete szerint Ausztria nem tiltakozott a légtérsértés miatt. Máshogy emlékezik a légierő parancsnoka, Wolf. Szerinte Bécs igenis hivatalosan is tiltakozott Washingtonnál a rendkívüli esemény miatt. Ezzel szemben a bécsi külügyminisztérium szóvivője, Astrid Harz kijelentette, a hivatalos tiltakozást tényét „nem tudja megerősíteni”.
(forrás: diepresse.com)
A zöldek vizsgálóbizottságot követelnek a CIA-gép ügyében
Magas hullámokat vetett Ausztriában az állítólagos CIA-gép légtérsértése. Az esemény 2003. január 21-én történt. Erich Wolf, a légierő parancsnoka először egy „gyanús repülőről” beszélt, melyet két osztrák vadászgép kikísért Ausztria légteréből. Wolf cáfolta azokat a híreket, miszerint leszállásra kényszerítették volna a gépet.
2005. 11. 24. 12:57
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!