Ahogy az élelmiszersegély egy országot szegénységben tart

Etiópiában minden kezdeményezést ellehetetlenítenek a segélyszervezetek, mivel leszoktatják a lakosságot arról, hogy megtermeljék az önellátáshoz szükséges élelmet. Úgy tűnik, az élelmiszersegélyezés sokak számára nagy üzlet, s ezért nem is érdekük változtatni a jelen helyzeten. A szállítmányok legnagyobb része ugyanakkor elvéti célját.

A világ egyik legszegényebb országában, Etiópiában minden kezdeményezést ellehetetlenít az állandóan rendelkezésre álló alamizsna. Egy jól működő szamaritánus hálózat ugyanis leszoktatja a lakosságot arról a képességről, hogy megtermelje az önellátáshoz szükséges élelmet. A helyzet haszonélvezői a kormány és a segélyszervezetek. Az ország GDP-je az elmúlt 20 esztendőben a felére zsugorodott, miközben a lakosság évente 3,5 százalékkal nő. S egyelőre nyoma sincs annak, hogy a kedvezőtlen folyamat megállna – cikkezik a Der Speigel.

A kormánynak nem érdeke és ezért nem is reagál az alacsony terméshozamokra, hiszen nem áll lakossági nyomás alatt. Egy jól olajozott segélyapparátus kiegyenlíti az élelmiszerhiányt. Az ENSZ élelmezési programja (WFP), amelyik a nemzetközi segítséget megszervezi szintén nem érdekelt abban, hogy az élelmiszer hiánnyal együtt feleslegessége okán megszűnjön. A WFP ez év elején bejelentette, hogy a következő tíz esztendőben összesen 122 segélyre lesz szüksége, hogy az éhezőket táplálhassa. Másnap az etióp diktátor Meles Zenawi azzal a követeléssel állt elő, hogy a nyugati országok engedjék el az etióp adósságot.
Alig egy héttel azelőtt Németország általános adósság elengedést hirdetett meg. „Azt várjuk el, hogy a szerződés által szabaddá váló pénzeszközöket a szegénység elleni harcra használják fel” nyilatkozta az akkori külügyi államminiszter Kerstin Müller. Naiv remény, hiszen eddig a legtöbb pénzt a hadsereg kapta. Etiópia a világ legszegényebb országa tartja fenn egész Fekete-Afrika legnagyobb hadseregét.

Az élelmiszersegélyek az ország második legfontosabb gazdasági ágává váltak, s sokkal nagyobb növekedést mutatnak fel, mint a mezőgazdaság. Így ez az egyik meghatározó tényezője annak, hogy az etiópiaiak egyre szegényebbek lesznek. 1984 és 2002 között az egy főre jutó élelmiszer termelés 450 kilóról 140 kilóra csökkent. 2003-ban az ENSZ másfél millió tonna gabonát adományozott Etiópiának. A segély sokkal hasznosabbnak bizonyult az adományozó ország gazdáinak, mint az etióp parasztoknak. Az etióp felföld lakóinak kb. 50 dollárba kerül egy tonna gabona előállítása. A piacon azonban csak 25 dollárt kaptak érte, mert az ingyenes import letörte az árakat. A Zenawi által vezetett „Etióp népek forradalmi demokratikus frontjának” nem áll érdekében, hogy ezen a bizarr helyzeten változtasson. Hiszen a transzport társaságok a párt kezében vannak és ők kasszíroznak minden tonna leszállított áru után.

A fővárosban Addis Abeba több, mint 300 bejelentett segélyszervezet tevékenykedik sok ezer munkatárssal, az „Arat Kilo Child Care” szervezettől a „ZOA Refugee Care-ig.” Több, mint száz szervezet csak az élelmiszer elosztásból él. Egy a segélyezendő területek közé felkerült régiónak nem is olyan könnyű lekerülnie a listáról. A déli területeken élő nomádok úgy követik a segélyszállítmányokat, mint egykor az esőfelhőket.
A segélyszállítmányok alig negyede éri el a legszegényebbeket és a valóban rászorulókat. A szállítmányok legnagyobb része elvéti célját, mert sem a kormány, sem a civil szervezetek nem fárasztják magukat azzal, hogy a segélyeket igénylők rászorultságát ellenőrizzék. A szállítmányok általában ott landolnak, ahol épek a logisztikai elosztópontok és nem a sokkal szegényebb hegyvidéken, ahová sem út nem vezet és ahol gyakorlatilag az államigazgatás sem létezik.

(Der Spiegel)