A 612 leadott, 611 érvényes voksból 397-en szavaztak igennel, 202-en nemmel, 12-en tartózkodtak Angela Merkel kancellárságára. Angela Merkel 14 órakor „Isten engem úgy segéljen” kiegészítéssel esküt tett a német alaptörvényre.
Az eredményes választási fordulóhoz 308 igen szavazatra volt szükség, ami, tekintettel a 226 CDU/CSU és a 222 SPD képviselőre nem jelentett komoly akadályt. A választás egyetlen kérdésének csak az igenek száma számított: vajon hány szociáldemokrata képviselő fejezi ki nemleges voksával elégedetlenségét a fekete-vörös koalícióval és annak programjával?
A választások előtti napon Gerhard Schröder, az SPD frakció ülésén bejelentette, hogy ő támogatni fogja Merkel kancellárrá választását, és erre szólította fel a többi szociáldemokrata képviselőt is. Schröderen kívül a mai nappal lemond mandátumáról a saar-vidéki miniszterelnök, Peter Müller (CDU) is.
Mindeddig egyetlen SPD képviselő, a passaui Jella Teuchner közölte hivatalosan, hogy Merkel – és ezzel egyúttal a koalíciós szerződés – ellen fog voksolni. Az alsó-bajorországi képviselőasszony azzal indokolta döntését, hogy a megállapodásból „hiányoznak a munkavállalók jogainak” garantálása.
Mivel a kancellárválasztás eredményét bizonyosra vették, ezért a felek előzetesen megállapodtak abban, hogy 17 óra tájban adja át hivatalosan az ügyek vezetését Gerhard Schröder utódának, s a mai napra Angela Merkel már első kormányülését is összehívta.
Orbán gratulált Merkelnek
Orbán Viktor a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke a mai napon levélben gratulált Angela Merkelnek kancellári beiktatása alkalmából. Orbán Viktor kifejtette, meggyőződése, hogy Angela Merkel vezetésével új lendületet kap Németország és ezáltal egész Európa. A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség az Európai Néppárt keretein belül is kiválóan működik együtt a CDU-val, és bízik abban, hogy a két párt közötti jó viszony tovább erősíti a Németország és Magyarország között fennálló kapcsolatot.
Angela Merkel, az új kancellár letette a hivatali esküt
Angela Merkel, Németország első női kancellárja kedden Berlinben letette a hivatali esküt, miután a Bundestag ma délelőtt névszerinti szavazáson megválasztotta a CDU elnökét a német történelem első női kancellárjává.
2005. 11. 22. 14:12
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!