A Bodensee-Wasserversorgung (BWV) cég ellen elkövetett merényletben a rendőrség forró nyomra bukkant. A rendőrség mintegy 40 hivatalnoka kutatta át hétfőn az illető gazda Ravensburg közeli birtokát. Valószínű, hogy az illető bosszúnak szánta tettét, közölte a konstanzi államügyészség és a friedrichshafeni rendőrség közös sajtótájékoztatóján. A gazda igazságtalannak érzett egy vele szemben meghozott bírósági ítéletet. A nyomozószervek kizárták a tett elkövetésében a terrorista hátteret.
Mint megírtuk: a baden-württembergi nyomozóhatóságok tegnap este Friedrichshafenben megerősítették, hogy merényletkísérlet történt a tartomány közel négymillió lakosának ivóvízellátásáért felelős cég, a Bodensee-Wasserversorgung (BWV) ellen. Az elkövető nyitott növényvédő szeres tárolóedényeket süllyesztett el a Boden-tó nyugati részén fekvő Sipplingen közelében. A cég elismerte, hogy október 18-án a BWV fenyegető levelet kapott. Erre válaszul a cég az amúgy is meglévő károsanyag-ellenőrzéseket sűrítette, illetve kiterjesztette más, addig nem vizsgált vegyszerekre.
Az edényeket november 9-én a parttól mintegy 300 méterre, közel 70 méteres mélységben találták meg, a cég egyik vízvételi helyének közelében. A tó vizében, valamint az ivóvízben ugyan kimutatható volt az Atracin-szennyezés, de ez a cég információi szerint jóval az engedélyezett – 0,1 milliomod gramm/liter –
határérték alatt maradt.
A tó fenekére süllyesztett tárolóedényeket búvárok találták meg. Egyelőre az sem tudható, hogy a merénylő vajon hány ilyet süllyesztett el a Boden-tóban. A rendőrség víz alatti felvételek készítésére alkalmas kamerákkal felszerelt hajókkal pásztázza tovább a sipplingeni vízvételi hely környékét.
(forrás: spiegel.de, faz.net)
Méregtámadás a Boden-tónál
Egy Ravensburg környékéről származó gazdát gyanúsítanak azzal, hogy merényletet tervezett a baden-württembergi tartomány ivóvízellátásáért felelős cég ellen. Az elkövető mérgező növényvédő szert engedett a Boden-tóba. A rendőrök közölték: sokat ígérő nyomra bukkantak.
2005. 11. 14. 15:38
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!