Öt halott, legalább húsz eltűnt a jégpálya romjai alatt

A mentést irányító helyi tűzoltók információi szerint eddig négy holttestre – köztük egy gyermekére – leltek a beszakadt Bad Reichenhall-i sportcsarnok romjai alatt. Becsléseik szerint 20 - 25 további eltűnt található még a leszakadt tetőszerkezet és az omlást előidéző hótömeg alatt.

2006. 01. 02. 20:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mentést nehezíti, hogy a tetőszerkezet mozgatásához szükséges különleges daru a helyszínen nem áll rendelkezésre, s a környékről – így Salzburgból – kért segítség odaérkezését lassítja az erős havazás a térségben.

A szerencsétlenség – úgy tűnik – ,nem volt teljesen váratlan. A tető beszakadása előtti utolsó pillanatban a helyi jégkorong csapat (EAC) edzését lemondták. Az EAC elnöke, Thomas Rumpeltes az AP hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, fél négy körül informálták arról, hogy az edzés elmarad. Indoklásul annyit mondtak, hogy a fennáll a sportcsarnok beszakadásának veszélye.
(forrás: spiegel.de)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.