Az autóba rejtett pokolgép valamikor kilenc óra körül robbant fel a madridi repülőtér egyik parkolójában, miután telefonon figyelmeztették a légikikötőt a tervezett merényletről. A repülőtér négyes terminálját a figyelmeztető hívás után kiürítették, és a rendőrség lezárta a repülőtérre vezető utakat is.
A spanyol El País című napilap szerint az eltűnt személy egy fiatalmeber, aki a részben összeomlott parkoló egyik autójában aludt, illetve a biztonsági szervek egy második eltűnt személyt is keresnek. Az elmundo.es pedig arról írt, hogy öt személyt szállítottak kórházba, és 19-en sérültek meg.
Csak néhány napja szivárgott ki, hogy a kormány és az ETA képviselői között személyes megbeszélésre került sor egy meg nem nevezett országban. A spanyol belügyminiszter Alfredo Pérez Rubalcaba közölte, hogy José Luis Rodríguez Zapatero, a spanyol szocialista miniszterelnök este hat óra körül jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ha az eltűnt személy valóban életét vesztette, akkor 2003. május 30-a óta ez az ETA első halált okozó merénylete.
Arnaldo Otegi, baszk szeparatista politikus nyilatkozott délután Sebastiánban, és miután jelezte, hogy nem szakadt meg a tűzszünet, higgadtságot, illetve felelősségérzetet kért a politikai erőktől. Egyúttal együttérzését fejezte ki a merénylet elszenvedőitől.
Baszkföld újra a figyelem középpontjába fog kerülni, mert ez a spanyolországi országrész indította el az autonómiabővítési folyamatot 2003-ban, de a többi tartományhoz képest lemaradt: miközben sorra tárgyalják a 17 spanyolországi tartomány többségével az autonómiabővítést, sőt több megjárta már csaknem valamennyi szükséges fórumot, Baszkföld alaptörvénye tavaly február óta egy tapodtat sem jutott előbbre, mert a madridi alsóház elutasította Juan José Ibarretxe tartományi elnök tervezetét.
Az ETA a tűzszünet során többször fejezte ki elégedetlenségét az általa felajánlott békefolyamattal, amelyben valamennyi érdekelt fél is – köztük az egyébként több mint négy éve betiltott Batasuna is – részt vett volna, a néppárt és az áldozatok szervezeteinek egy része azonban végig ellenezte a tárgyalások tényét is. A néppárt és a kormányzó szocialisták is elvben kizárólag azzal a feltétellel járultak volna hozzá, ha az ETA és a Batasuna is feloszlatja magát és/vagy elítéli az erőszakos cselekményeket és felhagy velük. Az elégedetlenség „klasszikus” kifejezési formája a 14 éve megismert úgynevezett kale borroka, vagyis utcai erőszakos cselekmények: ezek során járműveket, bankautomatákat, épületeket vagy autógumikat gyújtanak fel csuklyát viselő fiatalok, vagy a spanyol színeket jelképező piros sárga festékkel öntik le a kiszemelt épületeket. A tűzszüneti javaslat megosztotta a kormánypártot, kisebb mértékben az ellenzéki néppártot, akárcsak a két hazafias baloldali szervezetet, a Batasunát és az ETA-t.
Az ETA feltételei között szerepelt a foglyok Baszkföldre való szállítása, és a betegek szabadon bocsátása, de a felek nagy valószínűséggel nem tudtak megállapodásra jutni egymással. Egy történelmi ETA-fogoly idén szabadult volna, de mivel újra el akarták ítélni, De Juana Chaos augusztusban éhségsztrájkba kezdett, majd 63 nap után október közepén abbahagyta. November 7-én igen legyengült állapotban folytatta, mivel újra elítélték, és a spanyol igazságügyi szervek két hete mesterségesen táplálják.
A helyreállított spanyol demokratikus kormányfők mindegyike tárgyalt az ETA-val – az előző néppárti miniszterelnök, José María Aznar ezt váltig tagadja a tények ellenére –, de eddig valamennyi kísérlet kudarcba fulladt.
Vége a tűzszünetnek? A baszkok szerint nem
A madridi Barajas repülőtér legújabb, C-terminálján történt robbanás következtében jelentős anyagi károk keletkeztek, többen megsérültek, és a spanyol El País című napilap szerint két embert eltűntnek nyilvánítottak. A spanyol belügyminiszter bejelentette, hogy a rendelkezésükre álló adatok szerint az ETA áll a robbantás mögött, ami azt jelenti, hogy a merénylet megszakítja a spanyol kormány és az ETA közötti tűzszüneti tárgyalásokat. Arnaldo Otegi, baszk szeparatista politikus jelezte: nem szakadt meg a tűzszünet, higgadtságot, illetve felelősségérzetet kért a politikai erőktől.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!