Áttörés az ETA és a spanyol kormány közötti tűzszünetben?

Ma délelőtt tíz óra körül egy madridi kórházból Baszkföldre szállították az ETA egyik „történelmi” foglyát, José Ignacio De Juana Chaost, akinek egészségi állapota súlyosra fordult, miután – tavaly november 7-e, fellebbezésének elutasítása óta - 114 napja folytatja második éhségsztrájkját szabadon bocsátásáért.

2007. 03. 01. 15:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

De Juana Chaost 1988-ban ítélték el több mint 3 000 évre 25 rendőr, katona és csendőr meggyilkolásában való részvételéért. 2005 februárjában a büntetéskönnyítések révén szabadon engedték volna, azonban egy bíróság ismét elítélte, ezúttal több mint 12 évre.

Múlt héten szombaton több mint százezren tüntettek Madridban, amiért a legfelsőbb bíróság három évre csökkentette De Juana Chaos büntetését. Az ETA áldozatainak az ellenzéki néppárthoz közeli szervezetei, illetve a tűzszünetet, valamint az ETA-val bármilyen tárgyalást ellenző konzervatív néppárt még tavaly értésre adták, nem hajlandók tárgyalni az ETA-val, amíg nem oszlatja fel magát, és/vagy nem mond le a fegyveres harcról. A tűzszüneti javaslat egyik pontja a beteg ETA-foglyok szabadon bocsátását és/vagy Baszkföldre szállítását követeli.

A döntés nyomán borítékolható, hogy a közelgő májusi helyhatósági választások miatt is újabb feszültségforrás keletkezik az ellenzéki néppárt és a baloldali spanyol kormány között. A könnyítés annak ellenére született, hogy tavaly december végén az ETA felrobbantotta a madridi repülőtér legújabb termináljának parkolóját, amelynek során két ecuadori fiatal halt meg. Zapatero a tűzszünetet nem mondta fel, csak felfüggesztette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.