Ismert, az Európai Bizottság úgy döntött, hogy három kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. Az eljárások egyike a jegybank függetlenségét érintő szabályozással kapcsolatos, egy másikat a bírói tevékenység felső korhatárára vonatkozóan, egy harmadikat pedig az adatvédelmi hatóság függetlenségére vonatkozó szabályokat érintően indítanak. Vida Krisztina, az MTA munkatársa az MNO-nak elmondta: egyáltalán nem számít egyedinek a hazánk ellen induló kötelezettségszegési eljárás az Európai Unióban, ráadásul Magyarország ellen viszonylag kevés eljárás indult.
A frissen elnökké választott német szocialista képviselő egyúttal megerősítette, hogy egyik első intézkedéseként eleget tett a kormányfő felszólalásra vonatkozó kérésének. „Holnap (szerdán) kemény vitánk lesz. Adjunk helyt Orbán kérésének, amennyiben a dán EU-elnökség ezt elfogadja, hogy holnap itt szót kaphasson. Pontosan erre gondolok én magam is: az Európa helyzetéről folytatott kemény viták helyszíne az Európai Parlament kell, hogy legyen. Ezért jó, ha Orbán holnap eljön” – fogalmazott Schulz strasbourgi sajtótájékoztatóján.
Kérdésekre válaszolva az elnök utalt arra is, hogy a tagállamok belső politikáját nem lehet teljes mértékben elválasztani az uniós politikától, a kettő bizonyos mértékig összefonódik. Úgy vélte emellett, hogy a magyar helyzettel az EU-tagországok vezetőinek is foglalkoznia kellene. A magyar miniszterelnök szóvivőjének közleményével kapcsolatos kérdésre reagálva Schulz arról is beszélt, hogy a Magyarországot érő bírálatokban nem a baloldal támadásáról van szó, hanem arról, hogy az uniós intézmények azt értékelik, arról mondanak véleményt, összhangban van-e a magyar szabályozás az uniós joganyaggal.
Az új elnök úgy fogalmazott: bátornak találja, hogy Orbán Viktor egy szerény hangú levélben arra kéri az EP elnökét, hogy felszólalhasson az ülésen, majd a választ meg sem várva a nemzetközi baloldal támadásáról beszélő közlemény jelenik meg a magyar sajtóban.
Daul: Nincs kivétel
Ugyancsak brüsszeli sajtótájékoztatóján Joseph Daul, a néppárti EP-frakció vezetője megismételte, hogy a magyar kormánypártok képviselőit is magában foglaló frakció ahhoz tartja magát, amit az Európai Bizottság mond. Hozzátette: a napokban Orbán Viktor is arról tájékoztatta őt, hogy tiszteletben kívánja tartani a bizottsági értékelés eredményeit. Daul hangoztatta, hogy álláspontjuk szerint minden EU-tagországnak tartania kell magát a jogállamiság szabályaihoz és az uniós joghoz, ez alól nincs kivétel. Ami pedig a szerdai meghallgatást illeti, Daul kijelentette: Orbán Viktor „elég nagy politikus ahhoz, hogy meg tudja védeni magát”.