Phenjan tovább erősíti nukleáris elrettentő erejét, hogy szembe tudjon szállni az Egyesült Államok ellenséges politikájával – jelentette ki hétfőn az észak-koreai külügyi szóvivő amiatt, hogy a legutóbbi dél-koreai–amerikai hadgyakorlaton észak-koreai zászlóra lőttek. Az észak-koreai szóvivő szavai szerint „politikailag motivált katonai provokációt” követtek el azzal, hogy éleslövészetkor Észak-Korea állami zászlaját használták célpontnak. „Az efféle meggondolatlan cselekedetek mindennél világosabb jelei Washington Phenjannal szembeni ellenséges politikájának, azon törekvésének, hogy elfoglalja az egész Koreai-félszigetet” – vélekedett a phenjani diplomata. Mint fogalmazott, többé már nincs az Egyesült Államoknak technológiai és a katonai téren monopóliuma. Hangsúlyozta, hogy elmúlt az az idő, amikor Washington atomfegyverrel fenyegethette és zsarolhatta Észak-Koreát.
Dél-Korea és az Egyesült Államok múlt pénteken – a koreai háború kitörésének 62. évfordulójára időzítve – rendezett közös, minden eddiginél nagyobb szabású, éleslövészettel egybekötött hadgyakorlatot közel a két Korea határán lévő demilitarizált övezethez. A térségben igen kiéleződtek a viszonyok azt követően, hogy áprilisban Észak-Korea az előzetes figyelmeztetések ellenére kereskedelmi szállítórakétát bocsátott fel, amit Washington és szövetségesei ballisztikus rakétával végrehajtott kísérletnek minősítettek. Bár a kísérlet kudarcba fulladt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat határozott el Phenjan ellen.
Szombaton a Sárga-tengeren folytatódott az amerikai–dél-koreai közös hadgyakorlat, amelyen tíz dél-koreai hadihajó, a USS George Washington amerikai repülőgép-anyahajó, összesen nyolcezer katona, valamint több száz harci repülőgép vesz részt. A dél-koreai védelmi minisztérium előzőleg úgy foglalt állást: a hadgyakorlatok célja, hogy elrettentsék Észak-Koreát déli szomszédja megtámadásától.