Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) részvételre, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig távolmaradásra szólítja fel az erdélyi magyarokat a Traian Basescu felfüggesztett államfő leváltásáról tartandó vasárnapi népszavazáson – hangzott el szerdán a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, a népszavazásról rendezett politikai vitán.
A PDL–RMDSZ-kormány a román–magyar viszony terén elért eredményeinek megtartását és az etnikai alapú politizálás megőrzését nevezte a legfontosabb feladatnak a 23. Bálványosi Szabadegyetem szerdai megnyitóján Tusnádfürdőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke.
Tusványos a világ közepe címmel rendezik július 24–29. között a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort, amelyen Orbán Viktor kormányfő is részt vesz.
Toró T. Tibor szerint a Tusványoson – újságírók közreműködésével – rendezett beszélgetés jó alkalom volt arra, hogy az EMNP megfogalmazhassa válaszait a közösséget foglalkoztató kérdésekre. A fórumon megkerülhetetlen téma volt az EMNP szereplése a június 10-ei helyhatósági választásokon. Akkor a magyar pártok megyei listáira adott voksok 85 százalékát a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kapta, a fennmaradó 15 százalékon pedig az EMNP és a Magyar Polgári Párt (MPP) nagyjából egyenlő arányban osztozott. Számszerűen: az RMDSZ megyei listái csaknem 492 ezer voksot kaptak, az EMNP listái 44 ezret, az MPP listái 37 ezret, míg az MPP–EMNP koalíciós lista ötezret.
„A június 10-i választási eredmény a néppárt számára ha nem is katasztrofális, de semmiképp nem mondható egy nagy sikernek. Ezzel kell szembenézni. Ennek a legfőbb oka a kompetenciadeficit: a lényege az, hogy hiába népszerűek és hitelesek a jelöltek, ha a közösség képtelen elhinni róluk, hogy ők ebben a balkáni környezetben jó vezetőkké válhatnának” – mondta az MTI-nek adott interjújában a politikus.
Tisztázni kell a stratégiát
Úgy vélekedett, helyes úton indultak el, amikor „fiatal, becsületes és nem kompromittált jelöltekkel” léptek a választók elé, de a közösséggel is el kell majd hitetniük, hogy ezek az emberek képesek jó vezetőkké válni. Toró T. Tibor szerint ez négyéves feladat: az önkormányzatokba bekerült embereiknek rátermettségüket kell bizonyítaniuk, akik pedig nem kerültek be, azoknak kellő tudásra kell szert tenniük a következő négy évben ahhoz, hogy 2016-ban jól szerepeljenek.
Arra a kérdésre, hogy részt akar-e venni az EMNP az őszi parlamenti választáson, a pártelnök azt válaszolta, magukban kell még tisztázniuk az EMNP stratégiáját, mert egyelőre a választási törvényt sem ismerik, és több lehetőségben gondolkodnak. Ezek „mindegyike abba az irányba mutat, hogy szükség lenne az együttműködésre, másrészt látjuk, hogy ennek az együttműködésnek az esélyei eléggé leszűkültek. Nem látjuk a júniusi választásokat erősen megnyerő RMDSZ-ben a hajlandóságot, mert nincs ilyen kényszer” – vélekedett. Szerinte az erdélyi magyar pártok közötti együttműködés kényszere akkor következhet be, ha kiegyensúlyozott politikai mezőny alakul ki összemérhető súlyú szereplőkkel.
Több forgatókönyv van
„Mi növelni szeretnénk azok táborát, akik hisznek abban, hogy politizálni nem csak úgy lehet, ahogy az RMDSZ teszi Bukarestben: hogy üzletel, és ennek az üzletnek bizonyos morzsáit hazahozza. Kötelességünk azok álláspontját megjeleníteni, akik úgy hiszik: van másik út is, amely főleg Erdélyben gyökerezik, az erdélyi önkormányzatokat tartja fontosnak” – mondta az EMNP elnöke.
Toró T. Tibor kifejtette: az első forgatókönyvük az, hogy megpróbálnak együttműködni a másik két politikai szervezettel. „A második forgatókönyv az, hogy próbáljunk a Magyar Polgári Párttal egy elfogadható együttműködést kialakítani, hiszen értékrendileg közelebb állunk egymáshoz. Ha az első kettő közül egyik sem sikerül, akkor önállóan vágunk bele a választásokba, mert azt hiszem, hogy tartozunk az alternatívát igénylő választóknak azzal, hogy ezt az alternatívát felmutassuk” – magyarázta az EMNP elnöke.
„Az elképzelés jó”
Az MTI kérdésére, hogy miként vélekedik Szász Jenő MPP-elnök javaslatáról, aki egy választási szövetség, a Romániai Magyarok Szövetsége megalakítását javasolta, Toró azt mondta: ez technikailag elképzelhető, de politikailag aligha megvalósítható, mert rövid az idő.
„Én méltányolom az MPP-nek a felhívását erre az együttműködésre, bár nem hangzik túl hitelesen az MPP elnökének szájából. Attól még az elképzelés jó, hogy induljon el a tárgyalás, és ennek a kerete az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum. Erős nyomás ér minden politikai szereplőt ennek összehívására. Remélem, nemcsak mi érezzük ezt, hanem az RMDSZ is, és a Tusványost követő napokban, hetekben talán képesek leszünk az EMEF-be új életet lehelni. Legalább annyit érjünk el, hogy fogalmazzuk meg azokat a kérdéseket, amelyekben lehetségesnek látjuk az együttműködést. Ezek egyike nyilván az őszi választás” – zárta nyilatkozatát Toró T. Tibor.