Szíriában szerdán 214-en haltak meg az erőszakcselekményben, közülük 124-en civilek, 62-en katonák, 28-an felkelők voltak. A fővárosban – ahol az utóbbi öt napban példátlanul heves harcok folytak – 38 a halálos áldozatok száma – jelentette csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (SOHR). A legtöbb halálos áldozatot Damaszkusz tartományban követeltek az erőszakos cselekmények, 76-ot. A 38 fővárosi áldozat közül 28 civil és 10 felkelő. Ezekben az adatokban nem szerepelnek a magas rangú tisztségviselők.
Nyugtatni próbálják Moszkvát
Gyors ENSZ-szankciókat sürgetett a szíriai rezsim ellen csütörtökön David Cameron brit miniszterelnök és Guido Westerwelle német külügyminiszter. A Kabulban tartózkodó Cameron lemondásra szólította fel Bassár el-Aszadot, és felhívta Oroszországot és Kínát a nyugati országok által benyújtott új ENSZ-határozattervezet támogatására, amely büntetőintézkedéseket, szükség esetén katonai fellépést is kilátásba helyez.
Westerwelle az ARD televízióban nyilatkozva igyekezett megnyugtatni Moszkvát, hogy stratégiai érdekei nem kerülnek veszélybe, ha „leveszi oltalmazó kezét Aszad elnökről”.
Szerdán Barack Obama és Vlagyimir Putyin is tárgyalt a szíriai helyzetről. Dmitrij Peszkov, Putyin sajtótitkára kijelentette, hogy a felek a helyzetértékelésben, valamint „a rendezés végső céljaiban” egyetértettek, ugyanakkor „megmaradtak a megközelítésbeli különbségek” a rendezés gyakorlati eszközeit illetően. Az orosz államfővel folytatott megbeszélést Moszkvában Recep Tayyip Erdogan török kormányfő is, aki lemondásra szólította fel Aszadot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!