Isaac politikai vitát is hozott
A vihar még el sem csitult, de máris megkezdődtek az azzal kapcsolatos politikai vádaskodások. Bobby Jindal louisianai kormányzó, aki a védekezés miatt lemondta útját a republikánusok elnökjelölt-állító, tampai gyűlésére, kijelentette, hogy az Obama-kormány, noha szükségállapotot hirdetett az államban, nem adta meg neki az összes általa kért támogatást. Egyebek között azt állította, szövetségi szinten nem sikerült arra vonatkozó ígéretet kicsikarnia, hogy megtérítik az összes, katasztrófalehárításra fordított kiadást.
Mitt Romney republikánus elnökjelölt, aki szerdán Indiana államban kampányolt, felszólította a viharzónán kívül, biztonságban élő amerikaiakat, hogy gondoljanak az Isaac által fenyegetett honfitársaikra. Barack Obama elnök, aki Virginiában egyetemisták előtt szólalt fel, hangsúlyozta: kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy gondoskodjon azokról, akik a vihar útjába kerültek.




