Nagyrészt a heves brazil esőzések, az Egyesült Államokban fellépő aszály és az oroszországi termelési nehézségek okoztak körülbelül hatszázalékos globális emelkedést az élelmiszerárakban – számol be a BBC az Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezetre (FAO) hivatkozva. Ugyan drágultak az élelmiszerek, de ez a szint nem éri el minden idők legmagasabb globális árait, melyeket tavaly februárban mértek. A mostani emelkedést három hónapos csökkenés előzte meg.
A brazil esőzések a cukornád-betakarítást nehezítették meg jelentős mértékben – Brazília a világ legnagyobb termelője –, de a brazil, amerikai és orosz nehézségeken kívül kedvezőtlen volt az indiai monszunhelyzet is, valamint a kevés eső Ausztráliában. A szerencsétlen amerikai időjárás a kukoricaárakra volt nagy hatással, a növény nagyjából a harmadával lett drágább – közölték a FAO részéről.
A római székhelyű szervezet szerint nem elképzelhetetlen, hogy a kedvezőtlen időjárás hatására fellépő élelmezési gondok akár olyan éhséglázadásokhoz is vezethetnek, mint amilyenekre 2007–2008-ban került sor többek között Haitin és Egyiptomban. Abdolreza Abbassian elemző szerint ugyanakkor tanultak az akkori hibákból, és ha a FAO más politikát folytat, el tudják kerülni az újabb krízist.
A mostani emelkedés várhatóan a legszegényebb országokat fogja leginkább sújtani. Ezek az államok nem tudnak elegendő élelmiszert termelni, így a globális piacon kell magasabb árért megvenniük azt. Az aszályt és a részben emiatt dráguló élelmiszerárakat az év eleje óta főképp a Száhel-öv – Nyugat- és Közép-Afrika – szenvedi meg. A FAO szerint ez nagyjából egy Egyesült Államok méretű területet és 18 millió embert érint.