Az államtitkár elmondta: Orbán Viktor a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről, a stratégiai gazdasági kapcsolatok továbbépítéséről és az Európai Unió előtt álló feladatokról folytat majd megbeszélést Angela Merkellel.
Szijjártó Péter szerdán a kormányfői látogatást készítette elő a német fővárosban. Találkozott többek között Christoph Heusgennel, Angela Merkel kül- és biztonságpolitikai tanácsadójával, s egyben a kancellári hivatal külügyi osztályának vezetőjével, Cornelia Pieperrel, a külügyminisztérium államminiszterével, Peter Hintzével, a gazdasági minisztérium parlamenti államtitkárával és Andreas Schockenhoff-fal, a CDU/CSU konzervatív pártszövetség parlamenti frakciójának kül- és biztonságpolitikáért, valamint uniós ügyekért felelős helyettes vezetőjével.
Nagyra értékelték Orbánék lépéseit
Szijjártó Péter a tárgyalásairól elmondta: német partnereinek kifejtette, Magyarország egyetért Németországgal abban, hogy erős Európára van szükség, Magyarország ezért támogatja azokat a német törekvéseket, amelyek „az unió és az euró megerősítéséhez vezetnek”. Jelezte, hogy „a magyar kormány sikeresen szorította 3 százalék alá a költségvetés hiányát és adósságféket épített az alaptörvénybe”, az államadósságot pedig „hivatalba lépése óta folyamatosan csökkenti”. A német tárgyalópartnerek mindezt „nagyra értékelték” – mondta az államtitkár.
Hozzátette: a megbeszéléseken egyet értettek abban is, hogy „a válság után a növekedés motorja Németország és a közép-európai térség együttműködése lesz”, ezért tovább kell fejleszteni Magyarország és Németország stratégiai együttműködését.
Az együttműködés elmélyítésének „a magyar oldalon bevetett eszköze az, hogy a Magyarországon működő nagy német vállalatokkal a közeljövőben stratégiai megállapodást kötünk, valamint folytatjuk a bürokrácia visszaszorítását és az adórendszer egyszerűsítését” – mondta Szijjártó Péter.
Nem csökkenhetnek a kohéziós források
A megbeszéléseken téma volt a 2014–2020-as időszakra vonatkozó uniós keretköltségvetés ügye, ezen belül pedig a kohéziós politika – az unió belső felzárkóztatási rendszere – várható alakulása. Az államtitkár elmondta: német partnereinek hangsúlyozta, hogy a kohéziós politika „a legfontosabb olyan eszköze az Európai Uniónak, amely már bizonyította, hogy képes gazdasági növekedést produkálni és új munkahelyeket teremteni”.