Necas nagy lépést tett a cseh–bajor megbékélés felé

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Sajnálatát fejezte ki a szudétanémetek elűzése miatt a cseh miniszterelnök csütörtökön Münchenben a bajor tartományi gyűlésben.

BL
2013. 02. 21. 21:44

Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja, a másik nagy ellenzéki párt szerint Necas bajorországi látogatása megalázkodást jelent a németek előtt. „Egy német szövetségi állam meglátogatása a Cseh Köztársaság alkotmánya szerint inkább a szomszédos regionális elöljárók feladata” – közölte nyilatkozatában Vojtech Filip pártelnök.

Csehország és Bajorország véleménye a szudétanémetek második világháború utáni kitelepítéséről és a Benes-dekrétumokról ugyan továbbra is eltérő, de ennek a ténynek ma nem szabadna akadályoznia a kölcsönös kapcsolatok és az együttműködés fejlesztését – állapította meg Necas cseh és Horst Seehofer bajor miniszterelnök, miután Münchenben tárgyaltak a cseh–bajor együttműködésről.

A cseh–német, különösen a cseh–bajor kapcsolatokat a háború óta egészen az utóbbi évekig nagyon megterhelte a kitelepített szudétanémetek kérdése. A bajor kormány ugyanis hivatalosan védnöke a kitelepítetteknek. Seehofer személyében tavaly első ízben járt bajor kormányfő hivatalosan Prágában. Ezt viszonozta most Necas. Münchenben a felek megegyeztek abban, hogy ezentúl évente meglátogatják egymást.

A cseh kormányfő müncheni látogatása során a kitelepített szudétanémetek szervezetének vezetői elől sem tért ki. Dachauban, az első náci koncentrációs táborban arra is ráállt, hogy a táboron Bernd Posselt, a szervezet egyik vezetője kalauzolja végig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.