XVI. Benedek február 28-ai lemondása nyomán a Rómába érkező bíborosok öt nap tanácskozás után döntöttek a konklávé kezdési időpontjáról. Ez idő alatt mind a 115 pápaválasztó főpap megérkezett, ők fognak kedden délután bevonulni a Sixtus-kápolnába, hogy megkezdjék a szavazást a katolikus egyház új vezetőjéről.
„Az a fontos, hogy a konklávé eredményes legyen. Nem számít, milyen hosszú lesz” – nyilatkozták péntek este a Vatikánból távozó bíborosok. Korábban Timothy Dolan New York-i érsek azt mondta az olasz sajtónak, hogy „a majdnem egy hétig tartó tanácskozás után rövid lesz a konklávé”. Másképpen vélekedett Wilfried Fox Napier, a dél-afrikai Durban érseke, aki szerint ez a konklávé „sokkal hosszabb lesz, mint 2005-ben XVI. Benedek megválasztása volt, mely alig másfél napig tartott”.
A nagyhétre, amely idén március utolsó hete, már jó eséllyel lehet új pápánk, a Vatikán ugyanis várhatóan nem hagyja főpásztorok nélkül a világ egyházmegyéit már virágvasárnapra (március 24.) sem. XVI. Benedeket egyébként a konklávé második napján megválasztották (negyedik szavazási forduló), elődjét, II. János Pált a negyediken (8 kör után). A megválasztáshoz továbbra is a 115 bíboros szavazatának kétharmados többsége szükséges, a szavazás az elsőtől az utolsó körig teljesen titkos, az egyetlen kommunikációs eszköz a két szavazási körönkénti füstfelszállás lesz.
„Nem az számít, honnan jön a következő pápa, az fontos, hogy Jézus Krisztust szolgálja” – hangoztatta Jorge Urosa Savino, Caracas érseke, aki az elhunyt Hugo Chávez venezuelai elnök emlékére mutatott be Rómában misét, és utána beszélt az újságírókkal. Urosa Savino elmondta, hogy a „bíborosok az új pápától megújult egyházat akarnak: ösztönözze az egyház belső megújulását és a világban betöltött szerepét”. Hozzátette, hogy az egyház egyáltalán nem megosztott, és nem uralja hatalmi harc, ahogyan ezt a sajtó „hamisan beállítja”. A Vatileaks-dossziéval kapcsolatban a bíboros azt mondta, hogy a Vatikánban tartott tanácskozáson a bíborosok minden ezzel kapcsolatos kérdésükre meggyőző választ kaptak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!