Észak-Korea újabb rakétakísérletet hajtott végre

Kis hatótávolságú rakétát tesztelt a héten Észak-Korea – közölték szombaton dél-koreai katonai források.

KG
2013. 03. 16. 11:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kísérlet során indított két rakéta a Koreai-félszigettől keletre csapódott be a tengerbe az AP hírügynökség értesülései szerint. Tesztelésük minden bizonnyal a jelenleg is zajló amerikai–dél-koreai éves közös hadgyakorlatra adott válasznak tekinthető.

Az észak-koreai rakétafenyegetés miatt az Egyesült Államok pénteken bejelentette, hogy tizennégy földi telepítésű rakétaelfogó egységgel erősíti meg a nyugati partvidékre telepített védelmi rendszerét.

Észak-Korea viszonylag gyakran kísérletezik kis hatótávolságú rakétáival, ugyanakkor a phenjani rezsim az általa műholdfellövésnek nevezett, de a nemzetközi közösség szerint valójában rakétakísérletnek minősülő decemberi rakétaindítással szakértők szerint Észak-Amerika nyugati partját is elérni képes eszközt tesztelt sikeresen.

Az e heti kísérletek jelentőségét növeli az is, hogy a két Korea viszonya jelentősen megromlott a decemberi rakétateszt, illetve Phenjan februári harmadik kísérleti atomrobbantása óta. A kommunista ország az amerikai–dél-koreai hadgyakorlaton, illetve a kísérleti robbantás miatt ellene hozott újabb ENSZ-szankciókon felháborodva érvénytelenek nevezte az 1953-as fegyverszünetet, és atomcsapással fenyegette meg Dél-Koreát és Amerikát, egyben kiterjedt hadgyakorlatokba kezdett.

Ugyanakkor katonai források szerint a két országot elválasztó demilitarizált övezetben nem tapasztalható változás a bejelentés óta. Egyes szakértők szerint Phenjan a fenyegetéssel segélyt akar kicsikarni Washingtontól leszerelési engedményekért cserébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.