Már „nem tudott beszélni, de az ajkai azt mondták (...), »nem akarok meghalni, ne hagyjatok meghalni!«, mert szerette az országát, és feláldozta magát érte” – nyilatkozott az amerikai hírügynökségnek Ornella. A tábornok azt mondta, hogy Chávez mellett volt utolsó pillanataiban, és az elmúlt két évben végigkísérte az elnöki posztot 14 évig betöltő politikus küzdelmét a medenceüregében keletkezett, de nyilvánosan nem részletezett daganatos betegséggel.
Ornella a katonai akadémia előtt beszélt az AP hírügynökségnek, ahol Chávez holttestét felravatalozták. Mint mondta, az elnök betegsége már nagyon előrehaladott volt. Arra a kérdésre azonban nem válaszolt, hogy a rák átterjedt-e az elnök tüdejére is.
A kormány kedden azt közölte, hogy Chávez egy újabb súlyos légúti fertőzésbe halt bele. Ez már a második ilyen fertőzése volt azután, hogy december 11-én Kubában negyedszerre is megműtötték. Az elnöki őrség parancsnoka – Nicolas Maduro alelnökhöz hasonlóan – megemlítette, hogy Chávez betegségében szerepet játszhatott valamiféle összeesküvés. „Azt hiszem, ötven év is eltelhet, mire feloldják egy ilyen dokumentum titkosságát, szerintem (az megmutatja majd, hogy) az ellenség keze volt a dologban” – mondta.
A tábornok nem árulta el, kire, kikre gondol, de a Chávez által utódjának kiválasztott Nicolas Maduro alelnök az Egyesült Államok feltételezett bűnrészességét emlegette. Az amerikai külügyminisztérium abszurdnak nevezte a vádat.
A venezuelai ellenzéki pártok megállapodtak szerdán abban, hogy újra Henrique Caprgiles volt mirandai kormányzó lesz a jelöltjük az elnökválasztáson, amelyet Hugo Chávez államfő halála miatt harminc napon belül kell megtartani. Ellenzéki források szerint a Demokratikus Egység Asztala nevű tömörülés (Mesa de la Unidad Democrática, MUD) már meghozta a döntést arról, hogy újra Caprilest indítja a választáson, de a hivatalos bejelentéssel péntekig, Chávez temetéséig várnak.
A tavalyi októberi elnökválasztáson Capriles meglehetősen súlyos vereséget szenvedett az akkor harmadszorra is újraválasztott Cháveztől. Caracasban bizonyosra veszik, hogy Chávez halála után a kormánypárt jelöltje Nicolás Maduro alelnök lesz.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!