Egy nyolcéves kisfiú is életét vesztette a bostoni robbantásban

Három halálos áldozata van a bostoni robbantásnak és 144-en megsebesültek. A merénylet elkövetését eddig senki nem vállalta magára.

WA
2013. 04. 16. 4:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hárman meghaltak, 144-en pedig megsebesültek, miután hétfő kora délután két pokolgép robbant fel a bostoni maraton célegyenesében. Helyi idő szerint délután 2 óra 50 perckor történt az első robbanás, majd 12 másodpercre rá, mintegy száz méterrel arrébb következett be a második detonáció a futóverseny célegyenesénél. Szemtanúk nyilatkozatai szerint miután eloszlott a füst, több tucat áldozat feküdt a földön. Többen közülük eszméletlen állapotban voltak, néhányan leszakított végtagokkal.

Mint egy ágyúlövésnek, olyan hangja volt a robbanásnak – mondta el a Hír Televíziónak a Bostonban tartózkodó ügyvéd, Széchenyi Péter. A rendőrség és versenyzők azonnal nekiálltak segíteni – számolt be az eseményekről az ügyvéd.

A Hír TV kapcsolatba lépett Simonyi Balázzsal, az egyik magyar versenyzővel is. Simonyi elmondta, a szállásukon voltak, mikor a robbanás történt. „Húsz perccel korábban távoztunk a célvonaltól, majd visszamentünk a helyszínre, mikor hallottuk, mi történt” – mondta a futó. „Rendőrök, tűzoltók, lesötétített autók érkeztek a helyszínre, szükségállapot-hangulat volt, de nem volt fejeletlenség, viszont tanácstalanság annál inkább” – számolt be a versenyző.

Az első lökéshullám több nézőt és legalább egy futót ledöntött a lábáról. Pánik tört ki, a versenyzők és a nézők fejvesztve menekültek a helyszínről. Az ünnepélyesen fellobogózott környéket vér, törmelék és üvegszilánk borította, az ablakok a második emelet magasságáig kitörtek.

A halottak egyike egy nyolcéves kisfiú volt, de a The Boston Globe című lap beszámolója szerint legkevesebb nyolc, 2 és 12 év közötti gyereket is kórházba szállítottak. A sebesültek közül legalább 17-en válságos, 25-en pedig súlyos állapotban vannak. A CNN hírtelevízió jelentése szerint legalább tíz embernek amputálták a végtagjait. A kezelőorvosok elmondása szerint a legtöbb sérülés az alsó végtagokon keletkezett, de olyanok is érkeztek a kórházakba, akiknek beszakadt a dobhártyája.

A merénylet elkövetését eddig senki nem vállalta magára. A robbantásokkal összefüggésben – az első híradásokkal ellentétben – senkit sem vettek őrizetbe.

A CNN rendőrségi információkra hivatkozva közölte, hogy a detonációkat kukákba rejtett, házilag készített pokolgépekkel hajtották végre. A kisméretű robbanószerkezeteket golyóscsapággyal töltötték meg, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. A terrorelhárítók a merényletet követően összesen öt gyanús csomagot találtak, amelyekről azonban később kiderült, hogy nem rejtenek bombát.

A nap folyamán, a futóversenyen elkövetett merényletet követően tűz ütött ki a JFK elnöki könyvtárban, amiről egy ideig tévesen úgy gondolták, hogy köze lehet a támadáshoz. A tűzesetben senki sem sérült meg.

„Még mindig nem tudjuk, hogy ki tette ezt és azt sem, hogy miért” – jelentette ki Barack Obama elnök, aki délután 6-kor élőben közvetített televíziós beszédet mondott a Fehér Házban. Háromperces nyilatkozata során nem említette a „terrortámadás” kifejezést.

A nyilatkozatot követően azonban a Fehér Ház egy névtelenül nyilatkozó illetékese kijelentette, hogy mivel Bostonban több robbanószerkezetet is működésbe hoztak, „nyilvánvaló”, hogy terrorcselekmény történt, és az ügyet ennek megfelelően fogják kezelni. Azt a nyomozásnak kell majd kiderítenie, hogy a támadást külföldi vagy belföldi terrorcsoport tervelte-e ki és hajtotta végre. A CNN úgy értesült, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint is terrorcselekmény történt. A hírszerzés szerint a bostoni maratont megelőzően semmilyen jel sem utal arra, hogy bármilyen veszély fenyegetne.

Bencsik Zita, a New York-i magyar főkonzulátus vezető konzulja elmondta: mind az ő hivatala, mind a bostoni tiszteletbeli konzulátus kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal, de magyar sérültről nem kaptak tájékoztatást, magyar állampolgároktól pedig Magyarországnak az Egyesült Államokban működő külképviseletekre segélykérés nem érkezett. A futóversenyen négy magyar résztvevő – két New Jersey-i, egy budapesti és egy kecskeméti lakos – indult. Mindnyájan célba értek, az utolsó közülük mintegy 20 perccel a robbanás előtt futott be.

Bostonban a robbanás környékét, a közeli zöld metróvonalat, a Charles-folyó hídjait, de még a város légterét is lezárták. Massachusetts fővárosában lemondták a tervezett tömegrendezvényeket, így a sportrendezvényeket és a koncerteket is, és megerősítették két Bostonhoz közeli atomerőmű védelmét is. Elővigyázatosságból Washingtonban, New Yorkban, Los Angelesben és San Franciscóban is megszigorították az óvintézkedéseket.

Barack Obama elnök elrendelte, hogy a szövetségi hatóságok minden lehetséges eszközzel kapcsolódjanak be az ügy felderítésébe. Az elnök telefonon beszélt Boston polgármesterével, Tom Meninóval és Massachusetts kormányzójával, Deval Patrickkal, és kifejezte együttérzését.

A merénylet miatt a hétfői maratonfutás több ezer részvevője nem fejezhette be a távot. Az először 1897-ben megrendezett bostoni maraton a világ egyik legrangosabb futóversenye, amelyen idén több mint 23 ezer amatőr és profi versenyző vett részt. Az esemény félmillió érdeklődőt vonzott. A futamot hagyományosan mindig április harmadik hétfőjén, a hazafiak napján tartják.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.