Válasz Észak-Koreának: Japán szívében már telepítik a rakétát

Egy Patriot PAC-3 légvédelmi rakétát telepített Tokió belvárosába kedd reggel a japán védelmi minisztérium az Észak-Korea elleni védekezés jegyében.

GB
2013. 04. 09. 5:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elhárító rakétát a császári palota közelében helyezték el. A japán légierő további két PAC-3-as légvédelmi rendszert készül telepíteni a japán fővárosba, amelyek a szigetország második védelmi vonalát képezik majd a korábban a Japán-tengerre kivezényelt, Aegis rakétaelhárító-rendszerrel felszerelt rombolók mellett. Onodera Icunori védelmi miniszter vasárnap rendelte el, hogy a japán hadsereg semmisítsen meg minden, a szigetország területét veszélyeztető észak-koreai rakétát, miután dél-koreai értesülések szerint Phenjan a héten újabb kilövést készül végrehajtani.

Szöuli kormányzati források szerint Észak-Korea a múlt hét végén két, közepes hatótávolságú Musudan rakétát szállított keleti partvidékére, amelyeket állítólag mobil kilövőállásokra helyeztek fel. Japán lapoknak nyilatkozó kormányzati források szerint nincs nagy valószínűsége, hogy egy Észak-Koreából induló támadás veszélyeztetné a szigetországot, de a japán hadsereg minden esetleges válsághelyzetre felkészül Phenjan háborús retorikája miatt.

Észak-Korea figyelmeztette kedden a Dél-Koreában tartózkodó külföldieket, hogy készüljenek fel az ország gyors elhagyására, ha háború törne ki a félszigeten. „Nem akarjuk, hogy háború esetén bántódásuk essen a Dél-Koreában tartózkodó külföldieknek” – közölte az észak-koreai Ázsiai-csendes-óceáni Békebizottság szóvivője, akit a KCNA hírügynökség idézett.

Nem vette fel a munkát kedden az a nagyjából 53 ezer észak-koreai munkás, akik a két Korea határán lévő, Szöul és Phenjan által közösen üzemeltetett keszongi ipari parkba járnak dolgozni – közölte a dél-koreai újraegyesítési minisztérium. Phenjan előző nap bejelentette, hogy kivonja a munkásokat a különleges gazdasági övezetből, és egyelőre nem vesz részt az ipari park működtetésében. Több mint 120 dél-koreai vállalatnak van telephelye a két Korea határától tíz kilométerre, észak-koreai területen lévő ipari parkban. Phenjannak nagy szüksége van a 2004-ben létrehozott keszongi különleges gazdasági övezetre, mert ez a világtól szinte teljesen elszigetelt sztálinista állam néhány készpénzbevételi forrásának egyike.

Észak-Korea egy hete kitiltotta a dél-koreai munkásokat Keszongból, ahol tucatnyi vállalat máris kénytelen volt beszüntetni a termelést nyersanyaghiány miatt. Phenjan néhány hete propagandahadjáratot indított Dél-Korea és az Egyesült Államok ellen, nemrég megfenyegette a két országot, hogy atomcsapást mér rájuk. Megfigyelők szerint a kommunista rezsim – amelyet szigorúbb szankciókkal sújtott az ENSZ Biztonsági Tanácsa a februárban végrehajtott újabb kísérleti atomrobbantás miatt – valamilyen provokatív lépésre készül, feltehetően közepes hatótávolságú rakétákat indít a keleti partvidékéről.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.