Londonban a nyílt utcán késeltek halálra egy katonát

Megöltek Londonban egy brit katonát, a kormány szerint feltételezhetően terrorcselekmény történt.

KG
2013. 05. 22. 18:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

David Cameron miniszterelnök, aki az incidens időpontjában Párizsban tartózkodott, bejelentette, hogy látogatását megszakítva visszatér Londonba. A támadás a brit főváros délkeleti negyedében, Woolwich kerületben történt, ahol két férfi késekkel a nyílt utcán, járókelők százainak szeme láttára megölt egy embert. A kiérkező fegyveres rendőri egység több lövéssel megsebesítette a támadókat.

Nick Raynsford, a kerület parlamenti képviselője szerdán közölte, hogy az áldozat a brit hadsereg katonája volt, jóllehet ezt a brit védelmi minisztérium nem erősítette meg. Theresa May belügyminiszter elrendelte a különleges helyzetek idején ülésező válságtestület, a COBRA összehívását.

Cameron, aki szerdán este Párizsban tárgyalt, Francois Hollande francia elnökkel közösen tartott sajtóértekezletén – amelyet mindegyik brit televíziós csatorna adását megszakítva élőben közvetített – kijelentette: a rendőrség még vizsgálja a támadás körülményeit, de „erőteljes jelek utalnak arra”, hogy terrorcselekmény történt. A brit kormányfő közölte, hogy még az éjszaka folyamán hazatér Londonba, és csütörtök reggel már ő elnököl a COBRA következő ülésén.

A biztonsági szolgálatok, a Scotland Yard és a kabinet vezetőiből álló csoport az ilyen jellegű megbeszélések bunkerszerűen védett helyszíne, a „Cabinet Office Briefing Room A” műveleti tájékoztató központ kezdőbetűiből kapta nevét.

Szemtanúk beszámolója szerint az áldozat a brit hadsereg egyik jótékonysági alapítványa, a veteránok és sérült katonák megsegítését szolgáló „Help for Heroes” trikóját viselte, amikor a támadás érte.

Az egyik elkövető az ITV kereskedelmi televízió híradójában szerda este sugárzott amatőr felvételen véres kézzel, a bűncselekményhez használt késsel hadonászva azt kiabálta, hogy „harcolnunk kell ellenük, mivel ők is harcolnak ellenünk szemet szemért, fogat fogért”. Hozzátette: elnézést kér, amiért nőknek is végig kellett nézniük a történteket, de „a mi országunkban a mi asszonyaink ugyanezt látják”. A támadó tökéletes angolsággal, külföldi akcentus nélkül beszélt, és a rövid bejátszásból nem derült ki, hogy melyik országra utalt.

Simon Letchford londoni rendőrtiszt a BBC-nek elmondta, hogy két férfit – akik a korábbi beszámolók szerint fel voltak fegyverkezve – a rendőrség megsebesített. „A két férfit két különböző londoni kórházba szállították, ahol jelenleg kezelik sérüléseiket.”

Egy helyi tanár pedig arról beszélt, hogy miután kilépett az iskola kapuján, egy embert látott a földön fekve, majd ezt követően lövéseket hallott. Az iskolát rögtön elkerítették az intézkedő rendőrök.

Tanúvallomások szerint a két gyanúsított „Allahu akbar” kiáltással támadta meg a közeli laktanya felé tartó fiatalembert. A londoni LBC 97.3 kereskedelmi hírrádiónak egy szemtanú elmondta, hogy a két támadó „állat módjára mészárolta le” az áldozatot, majd az összekaszabolt holttestet a járdáról az utca közepére dobták.

Ezután megvárták a hatalmas erőkkel kiérkező fegyveres rendőri egységeket, és egyes beszámolók szerint a rendőrökre is rá akartak támadni; ekkor a rendőrök mindkettőjükre lövéseket adtak le. Az első beszámolók még arról szóltak, hogy a két támadó meghalt, de később a Scotland Yard és Cameron miniszterelnök is azt közölte, hogy megsérültek, és kórházban kezelik őket.

Szerda estig nem jelentették be a brit hatóságok a terrorkészültség szintjének emelését. A brit kormány az ötfokozatú készültségi rendszerben jelenleg a középső riasztási szintet tartja érvényben. Ennek hivatalos meghatározása szerint „jelentős” a kockázata terrorcselekmény nagy-britanniai elkövetésének valamely nemzetközi terrorszervezet részéről. Ez a készültségi szint évek óta érvényben van. A listán két ennél magasabb szintű riasztási fokozat szerepel, a „súlyos” és a „kritikus”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.