Bilderberg-csoport: 15 perc hazánkról

Elismerte Viviane Reding, hogy José Manuel Barroso bizottsági elnök mellett ő is részt vesz az angliai Hertfordshire-ben csütörtökön kezdődő, szigorúan zárt körű Bilderberg-konferencián.

Magyar Nemzet
2013. 06. 05. 3:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Április 17-én egyébként egy olasz bizottsági tisztségviselő ezt az információt már megosztotta a Magyar Nemzettel, ám a lap akkori érdeklődésére Viviane Reding szóvivője még azt állította: „erről nincs információm, és most hallok róla először”.

Mint ismeretes, a Bilderberg-csoport befolyásos személyekből – tudósokból, médiaszemélyiségekből, politikusokból, illetve üzletemberekből – álló, zárt körű társaság. Nevét egy holland szállodáról kapta, ahol először tartották meg a gyűlésüket 1954-ben. A csoport azóta minden esztendőben tanácskozik – ez csupán egyszer, 1976-ban maradt el – szigorúan zárt ajtók és maximális védelem mellett. A Bilderberg-csoport találkozóját minden évben május végén, valamivel a G8-ak összejövetele előtt tartják; témáik titkosak, nem adnak ki közleményt az eszmecserékről.

(Lovas István)

Részletek a szerdai Magyar Nemzetben

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.