Csak Északi-sarkként emlegették Bernie Madoff irodáját a mérhetetlen mennyiségű kokain miatt – tudhattuk meg a 65 milliárd dollárt elpiramisjátékozó „üzletember” periratából. Azoknak, akik úgy gondolták, hogy egy elszigetelt esetről volt csak szó, most itt a „Fehér Ház”. A kifejezés Turney Dufftól származik, aki hedge fund-spekulánsként ért el komoly sikereket, egykori főnöke Madoffhoz hasonlóan rácsok mögött csücsül.
Duff, aki napi szinten dollár százmilliókról döntött, klaviatúrát ragadott, és ismét lerántotta a leplet az Amerikai psychóból és a Tőzsdecápákból már ismert világról. Könyvéből a New York Post közölt részleteket.
A volt tőzsdecápa egy napjának leírásából többek között az is kiderül, sikerül annyira másnaposan megérkeznie a munkába, hogy úgy érzi: a fogai kicsiny pamutpulóvereket viselnek. Így nem meglepő, hogy Prada öltönyét már nem tudja lecserélni, amit személyes öltöztetője valószínűleg nem nézne jó szemmel – teszi hozzá. Miután sikerül átvergődnie a napot egy sajtburger segítségével – miközben dollár tízmilliókat szórt szét az éterben –, a munkaidő lejárta után háromnegyed órával már a Fehér Házban lazít társaival.
A lakásban, melyet két külsős kolléga tart fenn, hogy lekenyerezze a brókereket, halmokban áll a kokain és „sör helyett is bor folyik”, emellett kínai és mexikói lányok szórakoztatják a nagyérdeműt – természetesen a házigazdák költségére (a fent említett Madoff úr is hasonló ínyencségekkel kényeztette kollégáit, nála a lányok kizárólag tangában mozoghattak). Ezután a szerző azon mélázik, hogy sorstársaival ellentétben ő hátrahagyja ezt az életmódot, amint családja és gyerekei lesznek. A lelkizés azonban hamar háttérbe szorul, hiszen tele a tank, forr a vér.
Ezután a már jól ismert motívumokat tárja elénk: menő klubok, luxuslakások, férjre vadászó egyetemista lányok, prostik és természetesen mérhetetlen mennyiségű drog és szesz. „A drogok, az alkohol és a szex mind alapanyaga a hatalom elixírjének” – tudjuk meg. Az átmulatott éjszaka után főhősünk hajnali hatkor rádöbben: haza kéne térni, hogy megszabaduljon végre sokat látott Prada öltönyétől, ezzel keretet és további mélységet adva a sztorinak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!