Merkel kemény kritikával illette Romániát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A német gazdaság számára fontos, hogy Romániában érvényesüljenek a jogállamiság elvei, és harcoljanak a korrupció ellen – mondta a német kancellár.

KG
2013. 06. 10. 23:12

A Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfőn interjút közölt Victor Pontával. A politikus a konzervatív lapnak adott interjúban egyebek között hangsúlyozta, hogy a Traian Basescu államfővel folytatott hatalmi harc mindkettőjük számára vereség volt és ártott az országnak, de a leckét is megtanulták mindketten, és megállapodást kötöttek az együttműködéséről, ami kiszámíthatóságot és stabilitást ad a politikai rendszernek.

Azzal a Németországban széles körben elterjedt aggodalommal kapcsolatban, hogy 2014 elejétől a munkavállalási korlátozások feloldása miatt bevándorlási hullám várható Romániából, Ponta elmondta: felmérések szerint nem várható nagyobb szabású vándormozgalom. A kivándorló románok inkább Spanyolországba és Olaszországba költöznek, mert az ottani környezet jobban hasonlít a kultúrájukhoz, a legtöbb román pedig, aki Németországba akart menni, már elment, és keményen dolgozik és fizeti az adót az új lakhelyén.

Arra a felvetésre, hogy a német aggodalmak szerint a romániaihoz képest bőkezű szociális juttatások miatt jelentős számú romániai cigány bevándorlására lehet számítani, Victor Ponta azt mondta, hogy a hosszú távú megoldás a romák romániai integrációja, amihez pénzügyi támogatás és 10-15 évre előre tekintő stratégia szükséges.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.