Azt pletykálják, vége Obama afganisztáni projektjének

Barack Obama amerikai elnök komolyan mérlegeli, hogy 2014 után egyáltalán ne maradjanak amerikai egységek a közép-ázsiai országban.

BuL
2013. 07. 09. 19:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Obama a The New York Times szerint azért vette fontolóra a zérómegoldást, mert megromlott a kapcsolata Hamid Karzai afgán elnökkel, aki felfüggesztette a tárgyalásokat a hosszú távú kétoldalú biztonsági megállapodásról. Ez utóbbi az amerikai csapatok afganisztáni állomásoztatásának jogalapjául szolgálna. Karzai így reagált arra, hogy az Egyesült Államok júniusban Katarban tárgyalásokba kívánt bocsátkozni a tálibok képviselőivel.

Washington elkötelezte magát, hogy 2014 végéig befejezi afganisztáni katonai szerepvállalását, de azt tervezte, hogy egy kisebb létszámú kontingenst hátrahagy a kivonulás után.

Barack Obama nem a közeljövőben kívánja meghozni a döntést azzal kapcsolatban, hogy az amerikai erők zömének 2014-ben történő kivonása után maradjanak-e egységek Afganisztánban – jelentette be kedden a Fehér Ház szóvivője Washingtonban.


Jay Carney ugyan nem zárta ki, hogy az elnök végül a „zérómegoldás” mellett dönt, de rámutatott: a 2014 utáni amerikai jelenlét nagyságáról az amerikai–afgán kormányközi tárgyalásokon döntenek majd.

 

George Little, a Pentagon szóvivője rámutatott, hogy Obama elnök nem döntött még az afganisztáni NATO-misszió befejeződése utáni amerikai katonai jelenlétről. Little nem kívánt válaszolni a kérdésre, hogy Chuck Hagel védelmi miniszter ezzel kapcsolatban mit javasolt a Fehér Háznak.

Egy, a CNN-nek nyilatkozó kormányzati képviselő rámutatott, hogy a zérómegoldás eredetileg is ott szerepelt a lehetséges forgatókönyvek között, és a legújabb fejlemények csak megerősítették, hogy Washington emellett dönthet.

Ha az Egyesült Államok a teljes csapatkivonást választja, akkor az afganisztáni végjáték az irakihoz lesz majd hasonlatos. Bagdad megtagadta ugyanis, hogy a háború hivatalosan meghirdetett vége utáni időkre is meghosszabbítsa az amerikai katonák jogi immunitását.

Karzai korábban úgy nyilatkozott, szeretné, ha az amerikai csapatok a NATO-misszió befejeződése után is maradnának, de élesen bírálta azok fellépését, főleg a polgári áldozatok miatt.

A The New York Times úgy értesült, hogy Obama és Karzai legutóbbi, a feszültségek enyhítését célzó telefonbeszélgetése balul sült el, mert az afgán elnök azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy különbékére törekszik a tálibokkal és pakisztáni támogatóikkal és cserben akarja hagyni Kabult.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.