Koppenhágai bizottság. Az Európai Parlamentből (EP) nézve egy olyan uniós szerv, mely az alapjogok érvényesülését vizsgálná adott tagállamban, mégpedig az EP, az Európai Bizottság (EB) és az Európai Tanács (ET) háromoldalú párbeszéde mentén. Ha Orbán Viktor július 2-ai strasbourgi felszólalásából indulunk ki, akkor viszont egy olyan képződményről van szó, amely nem csupán Magyarországra, de Európára nézve is veszélyt jelent. A kormányfő értelmezésében az EP egy „az uniós szerződések által nem ismert egyedi intézményt akar felállítani, amely ellenőrzés és gyámság alá vonná az Európai Unió egyik tagországát. Ez figyelmen kívül hagyja az Európai Parlament hatásköreit, az Európai Unió intézmények közötti feladatmegosztását, valamit a tagállamok és az unió közötti jogi egyensúlyokat. Az alapító szerződésekkel szemben önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat, vezet be új eljárásokat, és kreál új intézményeket.”
A koppenhágai bizottság felállítását Rui Tavares javasolta, akinek a magyar jogállamiságról készített jelentését az EP állampolgári jogokkal, valamint bel- és igazságügyi kérdésekkel foglalkozó szakbizottsága (LIBE) júniusban elfogadta. A portugál európai parlamenti képviselő az 1993. júniusi koppenhágai ET-ülésen elfogadott csatlakozási kritériumokból indult ki. Ezek alapján azon államok léphetnek be az unióba, melyek az emberi jogok, a demokrácia és a jogállam stabilitását garantáló intézményekkel rendelkeznek, biztosítják a kisebbségek jogait, működő piacgazdasággal bírnak és vállalni tudják a politikai, gazdasági és pénzügyi unió célkitűzéseit. Tavares gyakorlatilag a koppenhágai dilemmával kívánja szembesíteni az EP-t, aminek lényege, hogy a csatlakozási kritériumokat a már EU-tag államokkal szemben nem lehet hatékonyan számon kérni. Halkan jegyezzük meg, a kifogásolt magyar probléma mellett ide tartozik többek között a 3 százalékos GDP-arányos büdzséhiányszint (hazánk épp most került ki a hiányeljárás alól), melyet a tagállamok zöme a belépés óta képtelen teljesíteni.
A koppenhágai dilemma nem a magyarországi alkotmányosság kapcsán merül fel először. Az alkotmányjogászok és uniós joggal foglalkozó szakemberek régóta vizsgálják annak lehetőségét, hogyan kérhetőek számon a tagállamokon a gyakorlatban az alapjogok érvényesítése. Az MNO kérdésére egy neves nemzetközi jogász megjegyzi: a Tavares-jelentésben megfogalmazott kritikát az elmúlt években más tagállamokkal szemben hangoztatták. Ide sorolható például a szlovák nyelvtörvény, melyet a (magyar) kisebbségek jogainak védelmében éppen hazánk ostorozta keményen. Lattmann Tamás jelzi, ebből kiindulva egy alapjogokra ügyelő uniós bizottság felállítása bizonyos ügyekben akár még hasznunkra is lehetne.
Ami Rui Tavarest illeti, a jogász véleménye szerint a politikus hosszú ideje az emberi jogok és az alkotmányosság tagállami szintű érvényesítésének őre. Az Európai Parlamentben a magyar alkotmányosság kapcsán felmerült kritikák ekképpen kapóra jöttek neki, hiszen az általa képviselt témakört járják körül, segítik szakmai munkáját, sőt talán előrehaladását is. A portugál Lattmann szerint nem feltétlenül Magyarország ellen érvel jelentésében – ezért is jegyzi meg olykor, hogy tiszteli hazánkat –, ő annak örülne, ha az uniós alapjogok érvényesítése érdekében felállított testületben kiemelt szerephez jutna.
Érdekes kérdés, hogy vajon milyen jogosítványokkal ruháznák fel az unió három intézménye által gründolni kívánt koppenhágai bizottságot. A szakember szavai ezen a ponton egybecsengenek Orbán strasbourgi felszólalásával. Ha ugyanis az EU egy olyan testületnek ad mandátumot, melyet szankciós joggal ruház fel – Tavares jelentésében valami hasonlóra utal –, uniós alapszerződést sért. Az EP-választások közeledtével igen kevés esély van rá, hogy az Európai Bizottság adott esetben támogasson egy szerződésmódosítást, ráadásul arra utóbb még mind a 27 tagországnak is rá kellene bólintania, aminek esélye egyenlő a nullával.
A Tavares-jelentés elfogadásával tehát az EP egy olyan dokumentumra adta áldását, melynek semmilyen jogi kötelező ereje nincs hazánkra nézve. Ráadásul a beszámoló csupán ajánlja a bizottság felállítását, nem elrendeli. A jelentésen túl az uniós alapszerződés sokszor citált 2. cikke, melyre hivatkozva az uniós honatyák egy része bírálta a magyar alkotmányosságot, csupán általános érvényű előírásokat tartalmaz. Ami pedig a jelentés vitájában Viviane Reding által kilátásba helyezett „atombombát” (7-es cikkely) illeti, nos egy olyan szankcióról van szó, amely az uniós alapértékek tartós megsértése esetén megvonhatja a tagállam egyes jogait (például szavazati jog) az ET-ben. A valós veszély megállapításához négyötödös tanácsi döntés kell, ezután következik a tagország meghallgatása, majd jön a rendszeres ellenőrzés. A tanács végül minősített többséggel dönthet úgy, hogy életbe lépteti-e a korlátozást. Ilyenre eddig még nem volt példa az unió létrejötte óta.
