Megszavazták a hazánkat támadó jelentést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Az Európai Parlamentben elfogadták a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített, hazánkról szóló elfogult és megalapozatlan jelentést.

2013. 07. 03. 10:50

Az állásfoglalás szerint a magyar hatóságoknak fel kellene kérniük a Velencei Bizottságot és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalát az új választási jogszabályok és intézményrendszer közös elemzésére, valamint utóbbit a választások megfigyelésére is.

A dokumentumba még a júniusi bizottsági szakaszban egy olyan bekezdés is bekerült, amely a korábbiaknál hangsúlyosabban szögezi le a kettős mérce alkalmazásának kizárását.

Az Európai Parlament „újra megerősíti”, hogy „rendkívüli jelentőséget tulajdonít a tagállamok közötti egyenlőség elvének, és a tagállamokkal szembeni bánásmód tekintetében elutasítja a kettős mércék alkalmazását (...), hasonló helyzeteket, jogi kereteket és rendelkezéseket ugyanolyan módon kell kezelni"” – áll a dokumentumban.

Az Európai Bizottság számára 16, a magyar kormány és a törvényhozás számára az alaptörvény tekintetében 5, a fékek és ellensúlyok terén 4, az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatban szintén 4, a választási reform kapcsán 2, a sajtószabadságra vonatkozólag 7, az alapvető jogok tekintetében 4, a vallásszabadság tekintetében pedig további 1, vagyis összesen 27 ajánlást fogalmaz meg. Az ajánlások teljesítését az Európai Bizottság, a tagállamok képviselőit tömörítő miniszteri tanács képviselője, valamint a parlamenti jelentéstevő és az úgynevezett árnyékelőadók – akik a többi párt részéről vettek részt a jelentés készítésében – közösen ellenőriznék. A határozat felkéri az EP házbizottságát, hogy ha úgy tűnik, hogy a magyar hatóságoknak az ajánlásokra adott válaszai nem állnak összhangban a kettes cikk alapértékeivel, akkor fontolja meg, hogy indokolt-e elindítani Magyarországgal szemben az uniós szerződés hetes cikkének – szankciókat még nem tartalmazó – első bekezdésében leírt vizsgálatot. Ez annyit jelentene, hogy egy többlépcsős folyamatot követően az EP és a tagállamok legalább 80 százalékának támogatásával a tanács megállapítja, hogy az adott országban fennáll a kockázata annak, hogy sérülhetnek az uniós alapértékek.

Egyik kulcspontjával a jelentés minden uniós intézményt felszólít, hogy dolgozzanak ki egy olyan mechanizmust, amely megoldaná az úgynevezett koppenhágai dilemmát, amely szerint az EU a tagjelölt országoktól rendkívül szigorúan megköveteli ugyan a közös értékek és normák tiszteletben tartását, csatlakozásukat követően azonban már nem rendelkezik hatékony ellenőrzési eszközökkel és szankciókkal. Ennek célja az lenne, hogy ellenőrizni és biztosítani lehessen, hogy a tagállamok tiszteletben tartják az alapvető jogokat és értékeket.

Veszélyes útra lép az Európai Parlament, ha elfogadja a Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő által készített jelentést – közölte a keddi EP-vitát követően Orbán Viktor miniszterelnök sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a Magyarországot felügyelő bizottság létrehozása a legrosszabb időkre emlékeztet, miközben fellebbezésre egyáltalán nincs lehetőség. A kormányfő leszögezte: ezzel a lépéssel az EP egy világos kritériumokat nem tartalmazó, alapszerződés-ellenes eljárást indít meg.

A Tavares-jelentésről a kormány kedden memorandumot tett közzé. Ebben többek között az olvasható: a jelentés „visszaélés az Európai Parlament hatalmával, mélyen igazságtalan Magyarországgal és népével szemben, és nyíltan kettős mércét alkalmaz”, ezért a jelentést a magyar kormány visszautasítja. A magyar kormány a memorandumban kifejezte meggyőződését, hogy a magyar–EP-viszonynak a jövőben is a szerződések által meghatározott keretek közt kell maradnia, az elfogadott eljárásokat kell követnie, és teljes mértékben meg kell egyeznie az EU valamennyi tagországával kapcsolatban követett gyakorlattal.

A Tavares-jelentés mellett az Európai Parlament szocialista, liberális és zöld politikusai érveltek a keddi vitában. Az európai szocialisták frakciójához tartozó MSZP-s politikusok – Göncz Kinga és Tabajdi Csaba –, valamint az európai konzervatívok és reformerek frakciójához tartozó Bokros Lajos – aki még az MDF színeiben jutott be a parlamentbe – szólalt fel és érvelt a Tavares-jelentés mellett.

Bokros Lajos a vitában kérte, hogy szavazzák meg a Tavares-jelentést, mert szerinte az jól összefoglalja a visszásságokat. Bokros egyébként még azt is állította, hogy a jobboldalt képviseli, és így a konzervatív politikai alkotmányosság híve.

Tabajdi Csaba hozzászólásában azt mondta: nincs kivel szemben megvédeni a kormányt, a demokráciát a jelenlegi kormánytól kell megvédeni. Az Európai Unió nem kívánja büntetni a magyar népet, elég büntetés nekik az Orbán-kormány politikája. Göncz Kinga pedig azzal támadta a miniszterelnököt, hogy „a magyar embereket ma nem ön védi, hanem öntől kell megvédeni”.

Orbán Viktor az Európai Parlamentben lezajlott vitát követő sajtótájékoztatóján a hazai ellenzék viselkedése kapcsán úgy vélekedett: megérti az ellenzék nehéz helyzetét egy ilyen vitában. „Egy rendes ember a kormány ellenzéke, sosem a hazájáé.” Lehet, hogy egy baloldali magyar képviselő egyetért a Tavares-jelentéssel, de kérdéses, hogy helyes-e egy olyan helyen, ahol nyilvánvalóan Magyarországot támadják, beállni ebbe a sorba. A miniszterelnök azt mondta: látta, hogy ez egy nehéz helyzet volt a számukra, nem is sikerült megoldaniuk. Hozzátette: nemcsak az a baj, hogy helyes-e ez a viselkedés, hanem az is, hogy milyen vircsaft képét mutattuk. „Megtámadják a hazánkat, eljön a miniszterelnök, hogy megvédjük a hazánkat, és összeveszünk. Milyen viselkedés ez?” – tette fel a kérdést.

A „koppenhágai bizottság”: Rui Tavares javasolta, hogy kezdődjön háromoldalú párbeszéd az Európai Bizottság, az EP és a tanács között arról, hogyan ellenőrizzék az uniós ajánlások teljesülését, és jöjjön létre egy úgynevezett „koppenhágai bizottság”, amely az alapjogok érvényesülését vizsgálná a tagállamokban.

 

Mint ismert, Tavares tervezete egyértelműen utal az uniós szerződés 7. cikkének első pontjában leírt eljárásra, amely nem jelent szankciókat, de ez alapján az uniós intézmények a tagállamok nyolcvan százalékának támogatásával és az EP beleegyezésével vizsgálatot indíthatnak, hogy fennáll-e egy adott tagállamban annak kockázata, hogy sérülnek az uniós szerződésben lefektetett alapvető értékek.

 

A Tavares által írt eredeti dokumentum világosan arra kéri az EP házbizottságát, hogy indítsa el Magyarország ellen az eljárást, ha a magyar kormány nem az uniós szerződés kettes cikkében lefektetett értékekkel összhangban teljesíti a határozati javaslatban megfogalmazott ajánlásokat. A június 19-én elfogadott változat ennek megfontolását kéri a testülettől, ha úgy tűnik, hogy a magyar válaszok nem állnak összhangban az európai alapértékekkel.

 

Változatlan maradt azonban az a pont, amely azt mondja ki, hogy a magyarországi változások trendje összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel és a szerződés egyéb pontjaival, és ha ezt a trendet nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének „egyértelmű kockázatához vezet”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.