Navi Pillay az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa 24. ülésszakának megnyitója alkalmából elmondta: kevés a kétség afelől, hogy vegyi fegyvert vetettek be Szíriában, de az összes körülményt és az összes felelőst fel kell deríteni. „Ez a szörnyű helyzet nemzetközi fellépést kíván, de a katonai beavatkozás vagy a fegyverszállítás folytatása az egész térség lángba borulásával fenyeget” – mondta Pillay az amerikai és a francia erők esetleges szíriai bevetésére célozva.
Az MNO korábbi cikkében rámutatott, hogy ahová az Amerikai Egyesült Államok hadserege beteszi a lábát, ott több ezer éves élő kultúrák pusztulnak el.
Anélkül, hogy az Egyesült Államokat vagy Oroszországot megemlítette volna, a főbiztos arra kérte a nagyhatalmakat, hogy minden nézeteltérésük és különböző érdekeik ellenére állítsák meg a konfliktust, így teljesíthetik erkölcsi kötelességüket, és életeket menthetnek meg. A világszervezettel közösen meg kell találni a módját annak, hogy a háborús felek tárgyalóasztalhoz üljenek, és véget vessenek a vérontásnak – tette hozzá.
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában részt vevő negyvenhét állam képviselője az elkövetkező három héten a világ térségeinek emberi jogi helyzetét vitatja meg Genfben. A tanács határozatai – az ENSZ Biztonsági Tanácsától eltérően – a nemzetközi jog szerint nem kötelező erejűek.
John Kerry amerikai külügyminiszter hétfőn Londonban úgy nyilatkozott, az Egyesült Államok a röppályák visszakövetése alapján megállapította, hogy az 1400-nál több emberéletet kioltó augusztus végi szíriai vegyifegyver-támadásban bevetett rakéták mindegyike a kormányhadsereg ellenőrizte területekről indult, és mindegyik olyan térségben csapódott be, amelyet az ellenzéki erők tartanak ellenőrzésük alatt.
Hozzátette: a támadás következményeiről szinte azonnal olyan videofelvételek jelentek meg a közösségi portálokon, amilyeneket nem lehet hamisítani. Amerikai szakértők különböző technikai ellenőrzési módszerekkel „kétséget kizáróan megállapították”, hogy a haldokló embereket, „levegő után kapkodó, görcsöktől gyötört csecsemőket ábrázoló” felvételek valódiak – jelentette ki amerikai külügyminiszter.