Életben van a Fülöp-szigeteken eltűnt magyar

A férfi nem érzi magát biztonságban, szeretne minél hamarabb Magyarországon lenni.

NT
2013. 11. 14. 7:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szenczy Sándor elmondta: éjfél után nem sokkal kapta az információt, hogy életjelt adott magáról az a fiatalember, akit napok óta kerestek a szigeteken. A férfi nem érzi magát biztonságban, szeretne minél hamarabb Magyarországon lenni – tette hozzá az igazgató.

Lukács Csaba, a szeretetszolgálat önkéntese telefonon a helyszínről jelentkezve azt mondta: a magyar férfi a körülményekhez képest jól van. Nem tudnak vele kommunikálni, de a GPS-koordináták alapján méterre pontosan tudják, hol van.

Lukács arra is kitért, hogy a terület nem biztonságos, mindenféle szállítási útvonal le van zárva. Most azon dolgoznak, hogy járművet találjanak, amellyel ki tudják hozni. Kiemelte: százezer számban próbálnak menekülni az emberek a szigetekről, onnan viszont, ahol a magyar férfi tartózkodik, még nem indult meg az emberek evakuálása. Az önkéntes hozzátette, abban bíznak, hogy a férfit 24 órán belül haza tudják hozni.

A Külügyminisztérium kedden közölte, hogy egy magyar állampolgárról, egy 28 éves férfiról tudnak, aki a tájfun idején a katasztrófa által leginkább érintett Leyte szigetén tartózkodott, és még nem sikerült vele kapcsolatba lépni. Emellett két olyan ember szerepel a konzuli szolgálat adatbázisában, aki jelezte, hogy a Fülöp-szigetekre látogat; fel is vették a kapcsolatot a megadott kontaktszemélyekkel, akik jelezték, hogy az érintettek jól vannak.

A Fülöp-szigeteken nincs magyar nagykövetség, az országban a jakartai magyar nagykövet van akkreditálva, így attól a külképviselettől tájékozódik a tárca. A nagykövetség a tájfun után a Fülöp-szigeteki hatóságoktól kapott információk alapján azt közölte, hogy nincs magyar áldozata a katasztrófának.

A Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata a Fülöp-szigeteki Tacloban városban átadta szerdán a magyar gyorssegélyt és a Cebu szigetén vásárolt adományokat helyi baptista partnerszervezetének – tájékoztatta Révész Szilvia, a szeretetszolgálat kommunikációs igazgatója az MTI-t közleményben. Közben elkezdték a halottak tömegsírba temetését.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.