A világon elsőként megszavazták a gyermekeutanáziát

A belga szenátus heves vita után jutott erre a döntésre.

WA
2013. 12. 17. 1:52
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az új törvény gyermekek számára is lehetővé teszi, hogy kérjék az eutanáziát, abban az esetben, ha a gyermek gyógyíthatatlan betegségben szenved, súlyos fájdalmai vannak, és semmilyen kezelés sem tud javítani az állapotán.

A törvény kiköti, hogy a betegnek tudatosan kell meghoznia ezt a döntést; értenie kell, mit jelent az eutanázia; valamint a beteg szüleinek és az orvosi csapatnak is jóvá kell hagynia a döntést. Pszichológusi szakvéleményre van szükség azt illetően, hogy a gyermek valóban elég érett-e ennek a döntésnek a meghozatalához.

A szenátus 71 tagjából 50-en szavaztak a módosítás mellett, 17-en ellene, 4 fő tartózkodott.

A Belgiumban jelenleg hatályos törvény kizárólag a 18 év felettiek számára engedélyezi az eutanáziát. 2012-ben 1432 eutanáziát hajtottak végre Belgiumban, ami 25 százalékos növekedést jelent a 2011-es adatokhoz képest.

A belga parlament 2002-ben tette törvényesen elérhetővé az országban az eutanáziát. A szenátus jelenlegi döntése akkor emelkedhet törvényerőre, ha az alsóház is megszavazza, ami valószínűleg még a jövő májusi választások előtt meg is fog történni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.