Figyelmeztetést kapott David Cameron

„Sokkszerű győzelmet” arathat a Skócia önállósodására törekvő mozgalom a jövő évi népszavazáson.

2013. 12. 29. 17:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Alex Salmond skót kormányfő, a Skóciát 2011 óta parlamenti többségben kormányzó Skót Nemzeti Párt (SNP) vezetője tavaly januárban hirdette meg hivatalosan, hogy Skócia 2014-ben népszavazást tart függetlenségéről. A referendumot a skót kormány 2014. szeptember 18-ára írta ki. A népszavazáson egyetlen, egyszerű választást lehetővé tévő kérdésre kell majd válaszolni, amely úgy szól, hogy Skócia független ország legyen-e. A felmérések folyamatosan azt mutatják, hogy a függetlenné válást ellenzők jelentős többségben vannak. Az unió fenntartása mellett kampányoló, Better Together (Jobb együtt) nevű szövetséget egy komoly közmegbecsültségnek örvendő veterán skót politikus, Alistair Darling volt brit pénzügyminiszter vezeti.

A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap értesülése szerint azonban több kormányzati politikus is arra figyelmeztette Cameront, hogy a skót uniópártiak kényelmes többségét mutató közvélemény-kutatások hibásnak bizonyulhatnak. A lap forrásai szerint ez a véleménye mások mellett Alistair Carmichaelnek, a brit kormány Skócia-ügyi miniszterének, aki attól tart, hogy a skót függetlenségpárti erők esetleg könnyebben mozgósítani tudják elkötelezett híveiket a szavazásra, mint az uniót pártolók. Carmichael emellett attól is tart, hogy sok olyan, egyelőre bizonytalan skót választó is – mintegy kései elégtételként – a függetlenségre voksol majd, aki Margaret Thatcher néhai konzervatív párti brit miniszterelnök gazdasági reformprogramját okolja a skóciai nehézipar hanyatlásáért.

A The Sunday Times forrásai szerint Lynton Crosby, a brit Konzervatív Párt választási főtanácsadója kifejezetten gyengének tartja a Darling vezette uniópárti kampányt, és emiatt arra figyelmeztette Cameron miniszterelnököt, hogy a skót függetlenségpártiak szeptemberi győzelme „nemcsak hogy lehetséges, de egyenesen valószínű”. A lap értesülései szerint Crosby is attól tart, hogy az uniópártiak jelentős előnyét mutató közvélemény-kutatások nem a valós helyzetet jelzik. A referendum éve a függetlenséget pártolók számára jelképes jelentőségű. Jövőre lesz ugyanis a hétszázadik évfordulója az 1314-ben, Bannockburn mezején megvívott csatának, amelyben Robert de Bruce skót király néhány ezres serege megsemmisítő vereséget mért II. Eduárd angol uralkodó sokszoros túlerőben lévő haderejére.

Ezt a győzelmet a skót történetírás az angol hódítási kísérletek ellen folytatott háborúk legnagyobb skót katonai diadalaként tartja számon. A két királyság hivatalosan végül csak 1707-ben, a londoni és az edinburghi parlament által kölcsönösen szentesített uniótörvények alapján egyesült. A skót kormány által meghirdetett népszavazáson ennek a három évszázados uniónak a sorsáról kell majd dönteni.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.