Nem baleset volt a namíbiai légikatasztrófa

A november végén lezuhant mozambiki utasszállító repülőgépet a pilóta szándékosan vezette a földnek.

KG
2013. 12. 22. 7:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A gép megtalált fekete dobozainak adatai alapján arra a következtetésre jutottak a nyomozók, hogy a pilóta egyértelműen a földnek irányította az Embraer 190 típusú gépet – közölte maputói sajtóértekezletén Joao Abreu, a mozambiki légi forgalmi hatóság vezetője. „Azt, hogy miért tette, nem tudjuk, a vizsgálat folytatódik” – mondta Abreu.

A kapitány bezárta a pilótafülke ajtaját, nem vette figyelembe a vészjeleket, és már csak nem sokkal a földnek csapódás előtt engedte vissza a másodpilótát a fülkébe – tette hozzá az igazgató az AIM mozambiki hírügynökség szerint. „A hangfelvételen különböző intenzitású vészjelzéseket lehet hallani, kopogást a pilótafülke ajtaján, és hogy a másodpilóta bebocsátást kér”.

November 29-én a LAM mozambiki állami légitársaság TM 470-es számú járata Maputóból szállt föl, és még aznap este meg kellett volna érkeznie az angolai fővárosba. A gép Namíbia északkeleti részén, az angolai és botswanai határhoz közel fekvő Bwabwata nemzeti park területén zuhant le. A 27 utas között 10 mozambiki, kilenc angolai, öt portugál, egy francia, egy brazil és egy kínai volt.

A gép kapitánya több mint 9000 órát repült, és ebből 1395 órát kapitányként. Az Európai Unió 2011-ben kitiltotta légteréből a LAM járatait.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.