Maláj gép: Ausztráliának is bűzlik a dolog

Ausztrália ötven rendőrt indított útnak csütörtökön Ukrajnába, a maláj utasszállító repülőgép katasztrófájának helyszínére a nyomok biztosítása végett.

BuL
2014. 07. 24. 10:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Abbott elmondta, hogy előzetesen beszélt Petro Porosenko ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel arról, hogy az ausztrál rendőrök biztonságosan eljuthassanak a repülő földbe csapódásának helyszínére. Hozzátette, hogy külügyminisztere, Juliette Bishop a holland diplomácia vezetőjével, Frans Timmermansszal közösen utazik Kijevbe, hogy hivatalos engedélyt kapjon a nemzetközi rendőrcsapat a helyszín őrzésére.

Két napja Abbott a következőt mondta a kelet-ukrajnai szakadárok uralta területen lévő helyszínről: „A bűncselekmény után jön a nyomok eltüntetése. Amit látunk, az a bizonyítékok ipari szintű manipulációja, aminek nyilvánvalóan véget kell vetni.”

Szerda délután érkezett meg Hollandiába az első két repülőgép a malajziai utasszállító múlt csütörtöki katasztrófájában meghaltak holttesteivel. Csütörtökön Harkivban további két katonai szállítógépbe emeltek félszáz konténert, bennük a szerencsétlenség halottainak maradványaival, amelyeket szintén Hollandiába visznek azonosításra.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.