A „sötét középkor” – talán mindannyian emlékezhetünk erre a szókapcsolatra iskolai tanulmányainkból, de talán arra is, ahogyan lelkiismeretesebb tanáraink igyekeztek árnyalni ezt a képet például a reneszánsz kultúra bemutatásával, amely ugye szintén mintha a „sötét középkor” terméke volna.
A rég elmúlt primitív rosszaság emlegetése alkalmas arra, hogy relativizálja a most jónak beállított szép, új világ bűneit; a „fejlett Nyugat”, a „szabad világ” számos pontján folytat – a propaganda oldalán agyonhallgatott – népirtást és vallásüldözést.
Az MNO sem tegnap emelt először tollat a témában. 2013. augusztus 28-ai összeállításunkban részletesen írtunk arról, hogy a mai napon is zajló népirtás gyakorlatilag legtávolabbi előzménye George W. Bush amerikai elnök 2003-ban hirdetett „keresztes hadjárata” volt Irakba, a keresztények ezt követően váltak az iszlamisták céltáblájává. Az idő tájt 1,2, más becslések szerint 1,5 millió keresztény élt Irakban, akik jelentős része elmenekült vagy áldozatává vált az amerikaiak és a felheccelt muzulmánok harcainak, a Krisztus-hívők lettek ugyanis a bűnbakok a nyugati invázióért. A tavalyi évben még azt írhattuk, 400-800 ezer keresztény lehet Irakban, azóta nap nap után rohamosan csökkent a 431 óta fennálló asszír keresztény egyház lélekszáma. Moszulban már jószerével nincsenek is keresztények, Bagdadban pedig rettegésben élnek az utolsó káldeusok, de erről később.
Ferenc pápa: „A világ vezetői mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt, találjanak megoldást a pusztítást és halált okozó háborúra! Hallgassanak el a fegyverek! [ ] Ma nincs kevesebb keresztény vértanú, mint Néró császár idején.”
Justin Welby canterburyi anglikán érsek: „Ne siessék el a döntést a Szíriai katonai akcióról, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek az egész muzulmán világban. A képviselők tegyék fel maguknak a kérdést, hogy valóban biztosak-e a tények megítélésében.”
Besara Butrosz Rai antióchiai maronita pátriárka: „A közel-keleti háborúkért a keresztények fizetik a legnagyobb árat. Irakban és Szíriában a muzulmánok szunnita és síita irányzata között dúl a harc. Egyiptomban a fundamentalisták – köztük a Muzulmán Testvériség – és a mérsékelt muszlimok vívják a háborút. Bizonyos muzulmán csoportok, maguk sem tudják pontosan miért, a keresztények elleni támadásban vezetik le indulataikat. Az arab világban élő keresztények semmi mást nem kérnek, csak azt, hogy biztonságban és stabilitásban élhessenek.”