Az átalakítás hat pontját a kétnapos kormányülést követően Reinhold Mitterlehner alkancellár és Gabriele Heinisch-Hosek oktatási miniszter mutatta be. A legtöbb változás azonban nem okozott meglepetést, hiszen néhány intézkedés már a kormányprogramban is szerepelt.
Első lépésként az általános iskolai tanárok és az óvodai pedagógusok szorosabb együttműködését szorgalmazzák, ezzel is megkönnyítve a gyerekek iskolai felkészítését. Ennek jegyében az osztrák oktatásügyi minisztérium az eddig már 35 településen zajló iskolafelkészítő programját 2016-ig az egész országra ki akarja terjeszteni.
Döntöttek még az egész napos iskola rendjének kidolgozásáról, valamint arról, hogy a nyelvi fejlesztést évente 45 millió euróval (csaknem 14 milliárd forint) támogatják.
Létrehozták az oktatási rendszer átalakításával foglalkozó bizottságot: a tartományok képviselőiből álló grémium a konkrét stratégiát dolgozza majd ki.
A kötelező iskolai oktatást lezáró bizonyítvány megszerzése a felnőttképzés során továbbra is ingyenes marad.
Az oktatási miniszter reményét fejezte ki, hogy ezen változások hozzásegítik Ausztriát ahhoz, hogy a tanulók teljesítményét mérő nemzetközi PISA-felmérésen a diákok jövőre jobban teljesítsenek.