A dokumentumot Slawik halálának 70. és Antall halálának 40. évfordulója emlékére adták ki. Az egyhangúlag elfogadott határozat felidézi, hogy Lengyelország 75 évvel ezelőtti német és szovjet megtámadása után Magyarország 120 ezernyi lengyel menekült előtt nyitotta meg határait. Az őket támogató Antall és Slawik közös tevékenysége, amelynek során több mint ötezer lengyel zsidó életét is megmentették, „a más népek felé nyitott, önzetlen barátság” jelképe.
Az elfogadott dokumentum leszögezi, Lengyelország szenátusa azt szeretné, hogy Antall és Slawik háborús hányattatások idején tanúsított barátsága „legyen példakép Lengyelország és Magyarország számára a béke idején is”. A dokumentum a két politikus 1939 és 1944 közötti tevékenységét összefoglalva kimondja: „Lengyelország szenátusa fejet hajt a két hős megtörhetetlen szelleme, bátorsága és önfeláldozása előtt, akik Magyarország német megszállását követően, saját életük veszélybe kerülésekor sem éltek a menekülés lehetőségével”.
Az indoklás hangsúlyozza, Antall és Slawik tevékenységét „a magyar társadalom támogatása és a Magyar Királyság kormánya számos tagjának a Lengyel Köztársaság emigráns kormányával folytatott szoros együttműködése tette lehetővé. Fontos szerepet játszott a katolikus és a protestáns egyház lengyel menekülteknek nyújtott támogatása is”.
Bogdan Borusewicz, a szenátus elnöke a szavazás előtt elmondott beszédében az Antall–Slawik-örökség mai vetületeire hívta fel a figyelmet.
Az ülésen felszólalt Latorcai János, a magyar Országgyűlés alelnöke is, aki Antall és Slawik barátságára utalva azt mondta, Lengyelországot és Magyarországot ma is számtalan kihívás éri. Ezek közül a visegrádi négyeknek az átalakuló Európában játszott szerepét említette, az ukrán válság gazdasági és biztonságpolitikai következményeit, valamint az „iszlamista szélsőségesek megerősödése következtében fokozódó” keresztényüldözést. Mint mondta, mindezekre a kihívásokra a két ország „csak összefogva, egymásnak gyakorlatias segítséget nyújtva” tud hatékonyan válaszolni.
