Így befolyásolhatja a világpolitikát egy ötmilliós ország

Kőolajból és földgázból meríti erejét a kis Norvégia, amely így Európa és Amerika döntéseibe is beleszólhat.

Norvégia egyébként nemcsak Európában, hanem a tengerentúlon is rendkívül komoly lobbitevékenységet folytat. Nemrég amiatt robbant ki botrány Amerikában, mert több ország mellett Norvégia is civil elemzőközpontok támogatásával próbál titokban politikai befolyást szerezni Washingtonban; a különböző agytrösztök pénzelésére Oslo mintegy 24 millió dollárt áldozott; a központi szerepet itt is az energetika játszotta. A norvég állami olajalap – amely önmagában is milliós lobbitevékenységet folytat az Egyesült Államokban – például különböző cégeken keresztül amerikai szenátoroknak fizetett azért, hogy elkaszálják Obamának a globális felmelegedés megfékezését célzó, károsanyag-kibocsátással kapcsolatos törvényjavaslatát, hiszen egy ilyen szabályozás negatívan befolyásolhatta volna a norvég olajexportot.

Az amerikai külpolitika norvég befolyásolásának azonban volt egy olyan csúcspontja is, amely – esetleges következményeit tekintve – túlmutat a különböző gazdasági érdekek legalábbis kétes eszközökkel és politikai helyezkedéssel történő megvalósításán is.

Norvégia és Oroszország ugyanis nem csak az európai piac miatt került szembe egymással; ismert, az Északi-tengeri Barents-tengeri gigantikus méretű olajmezők hovatartozása fölött évekig zajlott a csetepaté a két ország között, volt olyan időszak, amikor a két ország vadászgépei igen sűrűn néztek farkasszemet egymással a térségben. Bár nyílt konfliktus nem robbant ki, az esély bőven megvolt rá. A cikkünkben már említett 24 millió dolláros amerikai norvég lobbikeretből ugyanis jutott bőven a washingtoni székhelyű Stratégiai és Nemzetközi Tudományok Központjának is, amely egyenesen arra biztatta az amerikai kormányt, hogy katonai erővel támogassa a norvégokat a Barents-tengernél az oroszok ellen; könnyű belátni, hogy egy ilyen katonai erődemonstráció milyen beláthatatlan következményekkel járhatott volna.

Norvég olajcégek neve más biztonságpolitikai kontextusban is felmerült: 2007-ben a Statoil és a szintén norvég Norks Hydro is felkerült az amerikai terrorlistára, mivel felmerült a gyanú, hogy közrejátszanak terrorszervezetek finanszírozásában; erre a listára egyébként jellemzően katari és szaúd-arábiai vállalatok szoktak felkerülni. Ami még közös a két szunnita olajországban és Norvégiában, hogy mindannyian dollármilliókat – Norvégia dollártízmilliókat – utaltak Bill Clinton alapítványa, a Clinton Foundation számára. A többek között Hillary Clinton 2016-os elnökjelöltségét előkészítő alapítvány finanszírozási portfóliója egyébként önmagában is figyelemre méltó, a fentieken kívül például szerepel rajta Soros György szervezete is.

A konkurens technológia

A konkurens olaj- és gázvállalatok mellett az atomenergia térnyerése is komoly kihívást jelent a szénhidrogént exportáló norvég vállalatoknak; van olyan szakújságíró, aki szerint megújuló energiaforrásokkal kampányoló csoportok tevékenységükkel valójában a norvég olajlobbi szekerét tolják; a tömeges méretekben nem alkalmazható vagy megfizethetetlenül drága zöldenergia propagálása mellett ugyanis a fosszilis energiahordozók valódi alternatíváját jelentő atomenergia ellen is kampányolnak, így többek között a paksi bővítés ellen is.

Mint cikkünk elején említettük, Norvégia az Európa Gazdasági Térség (EEA) tagjaként gyakorlatilag bevásárolta magát a közös uniós piacra, az elmúlt tíz évben mintegy 3 milliárd eurót (mintegy 900 milliárd forintot) – költött meghatározott célokra az EU tagállamaiban. Ezeket nevezzük norvég pénzeknek, amelyet különböző alapok osztanak az uniós tagállamokban. A célok tekintetében, amelyekre ezeket a pénzeket a norvég alapok biztosítják, 2008-at követően éles váltás figyelhető meg. A gazdasági világválság következtében Európában – és legfőképpen annak keleti felén – fokozódtak a már meglévő társadalmi feszültségek, sőt néhol már-már kataklizmával fenyegető mértékig éleződtek.

A norvég alapok ekkor kezdték előnyben részesíteni a civil „társadalom” és az „érzékeny helyzetű társadalmi csoportok” megerősítését. Annak, hogy Norvégia célja ezzel a társadalmi problémák valódi kezelése vagy a problémák kihasználásával a saját gazdasági érdekének előmozdítása volt-e, a következő cikkünkben járunk utána.