Nem bliccelik el a skótok a népszavazást

Jelentősnek tűnik a részvételi arány a függetlenségi referendumon. Helyi idő szerint 22 óráig lehet szavazni, végeredmény péntek reggel lesz.

KG
2014. 09. 18. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 32 választási körzet 5579 szavazóhelyisége helyi idő szerint reggel 7 órakor nyitott ki, és sok helyen azóta is folyamatos a sorban állás. A szeptember 2-i határidőig összesen 4 285 323 választópolgár regisztrálta részvételi szándékát; ez példátlanul magas, 97 százalékos arány.

Választókörzeteikben már leadták szavazatukat a függetlenségpárti és az elszakadást ellenző erők vezetői. Alex Salmond skót kormányfő és helyettese, Nicola Sturgeon, illetve Alistair Darling, a függetlenségellenes kampányt irányító, Better Together (Jobb Együtt) nevű szervezet vezetője, volt brit pénzügyminiszter és egykori főnöke, Gordon Brown, az előző brit miniszterelnök – aki szintén intenzíven kampányolt a brit unió megőrzése mellett – egyaránt voksolt, de egyikük sem nyilatkozott az esélyekről.

A voksolás helyi idő szerint 22 óráig – közép-európai idő szerint 23 óráig – tart; a végeredmény bejelentése választási illetékesek előrejelzése szerint péntek reggel fél 7 és fél 8 között várható. A skót szigetvilág sok kistelepüléséről hajóval, illetve helikopterrel viszik majd az urnákat a körzeti szavazatszámláló központokba.

A csütörtöki országos brit lapok közül több is drámai külsővel jelent meg. A The Times című tekintélyes konzervatív napilap első és hátsó borítója teljes egészében a brit lobogó színeit öltötte, és az újság a „D-Day For The Union”, vagyis „Az unió D-napja” elsőoldalas főcímet viselte, utalva arra, hogy a szerkesztőség a népszavazást a II. világháború nyugati frontját megnyitó normandiai partraszálláshoz hasonló horderejűnek tartja Nagy-Britannia jövője szempontjából.

Washington, Moszkva, Újdelhi vagy Peking visszafojtott lélegzettel figyeli a skót népszavazás kimenetelét, és nemzeti érdekeit, valamint geopolitikai törekvéseit figyelembe véve titokban abban reménykedik, hogy Nagy-Britanniának sikerül összetartania az uniót és Skócia nem teremti meg az államok felbomlásának újabb, veszélyes precedensét – vélte a Reuters hírügynökség elemzésében.

 

A szavazás tétjéről írt cikkünket ide kattintva olvashatja el!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.