A belga politikus által jegyzett kommüniké szerint így lesz idő értékelni a kelet-ukrajnai tűzszünet és béketerv megvalósítását. Van Rompuy azt is világossá teszi, hogy az EU készen áll a szankciók részleges vagy teljes felülvizsgálatára, ha azt a helyszínen zajló fejlemények indokolják.
Az, hogy pontosan milyen büntetőintézkedésekkel sújtja az Európai Unió Oroszországot, majd csak akkor válik ismertté, mikor az erről szóló jogszabályokat kihirdetik az EU hivatalos lapjában. Egy, a neve elhallgatását kérő diplomata ugyanakkor elárulta, hogy a büntetőintézkedések két csomagból állnak: egyrészt ismét további neveket adnak azok listájához, akiket beutazási tilalommal és az unióban található vagyonuk befagyasztásával sújtanak, és egyúttal bővítik azok körét, akiket ilyen intézkedésekkel lehet sújtani. Az állam-, illetve kormányfőktől kapott felhatalmazás értelmében szankcióval sújtható a jövőben minden természetes és jogi személy, akinek köze van a donbaszi szeparatistákhoz.
Emellett az Európai Bizottság hétfőn ismertette a tagállamokkal azokat az elképzeléseit, hogy milyen további gazdasági szankciókat lehetne alkalmazni Oroszországgal szemben. Itt az egyeztetéseket ismerők szerint az volt a kérdés, hogy bővítsék-e a jelenlegi, négy pillérre támaszkodó szankciós rendszert, ám végül az az álláspont kerekedett felül, hogy a meglévő szankciókat módosítsák, mélyítsék. Ennek megfelelően az újabb rendelkezések is orosz vállalatok tőkepiaci hozzáférését, a hadiipart, az úgynevezett kettős felhasználású, polgári és katonai-rendészeti célra is alkalmazható eszközöket és az olajipar úgynevezett érzékeny technológiáit érintik.
Az uniós tőkepiachoz való hozzáférést eddig öt, többségi orosz állami tulajdonban lévő bank számára korlátozta az Európai Unió. Ezt most hadiipari és energiacégekkel is megtehetik. Bennfentesek szerint az intézkedések célja, hogy ezek a vállalatok ne tudjanak az uniós piacról finanszírozáshoz jutni, ezért végső soron terhet jelentsenek az orosz központi költségvetés számára.