A Petra szerint visszahívták az izraeli követet

Tiltakozásként a Jeruzsálemben kitört erőszak ellen.

MNO
2014. 11. 05. 19:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök konzultáció céljából visszahívta Izraelbe akkreditált nagykövetét – tájékoztatott a Petra jordániai állami hírügynökség. A kormányfő ezenkívül panasz benyújtására utasította a jordániai küldöttségét az ENSZ Biztonsági Tanácsánál – nyilatkozta Mohamed al-Momani kormányszóvivő.

Szerda reggel palesztin hívők tűztek össze az izraeli rendőrökkel a Jeruzsálem történelmi óvárosának déli részén elhelyezkedő Al-Aksza-mecsetnél. A hely az iszlám vallás harmadik legszentebb helye Mekka és Medina után.

Szemtanúk közlése szerint az összecsapások azután törtek ki, hogy a rendőrség az ötvenévesnél fiatalabb hívőket nem engedte be imádkozni a mecsetbe. A rendőrök könnygázt és gumilövedéket vetettek be az őket kövekkel dobáló tüntetők ellen.

Az Ezzedín el-Kasszám Brigádok, a Hamasz fegyveres csoportja az eseményekre reagálva úgy fogalmazott, hogy „az ellenség súlyos árat fog fizetni az általa megszállt Jeruzsálem és az Al-Aksza-mecset judaizálására irányuló bűnös gyakorlatáért”.

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke korábban bejelentette, hogy soron kívüli vitát kezdeményez az ENSZ Biztonsági Tanácsában Izraelnek az Al-Aksza-mecsettel kapcsolatos intézkedéseiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.