A Fehér Ház dicséri Colleen Bellt

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

De McCain után a sajtónak sem tetszik.

LM
2014. 12. 03. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Barbara Boxer demokrata szenátor védelmébe vette a jelöltet, kiemelve, hogy Bell, akit jól ismer, nem az első politikai kinevezett, s hogy sikeres pályafutás áll mögötte. Hangot adott meggyőződésének, hogy nagykövetként jó munkát fog végezni, hozzátéve, hogy könnyen köt baráti kapcsolatokat.

Colleen Bradley Bell 1967. január 30-án született az Illinois állambeli Evanstonban. A Virginia állambeli Sweet Briar női főiskoláján kiváló eredménnyel végzett, a bakkaleurátusi tanulmányai alatt a politikai gazdaságtanra, mesterfokozaton pedig politika- és gazdaságtudományra szakosodva.

Bell a negyven Emmy-díjat elnyert Gazdagok és szépek című szappanopera producere. A történetet, amelyet több mint száz ország tévénézői kísértek figyelemmel, a Guinness World Records 2010-ben a legnépszerűbb nappali szappanoperaként nevezte meg.

Hivatalos életrajza szerint Colleen Bell 2012–13-ban az Előadóművészetek John F. Kennedy Központja kuratóriumának főkurátori tisztét töltötte be. 2010 és 2012 között a washingtoni központ tanácsadói bizottságának tagja volt, és 2011-ben a testület kinevezett elnökeként is tevékenykedett. Fontos szerepet tölt vagy töltött be a Gyermekek Intézménye elnevezésű, a gyermekek bántalmazása ellen fellépő nonprofit szervezetben, a Los Angeles Megyei Képzőművészeti Múzeum igazgatótanácsában, a Természeti Kincsek Védelmének Tanácsa nevű szervezet és a UCLA egyetemen működő, a nemi erőszak áldozatait kezelő központ munkájában.

A leendő budapesti amerikai nagykövet négy gyermek anyja. Férjével, a televíziós forgatókönyvíró és producer Bradley Bell-lel Los Angelesben él.

Mint arról korábban beszámoltunk, aggódik a Magyarországra szánt nagykövetjelölt miatt az Amerikai Külszolgálati Egyesület (AFSA). „Miért küld Amerika ilyen sok képzetlen hülyét, bunkót a tengeren túlra?” – ezzel a címmel jelentette meg cikkét a Politico című amerikai közéleti magazinban James Bruno, az amerikai külügyminisztérium visszavonult diplomatája.

 

John McCain republikánus szenátor is az Obama által az oslói, a budapesti és a Buenos Aires-i diplomáciai misszió élére kiszemelt nagykövetek jelölésének elutasítását sürgette márciusban. McCain emlékeztetett rá akkor is, hogy Bell a szenátusi külügyi bizottsági meghallgatásán olyan alapvető kérdésre nem tudott választ adni, mint hogy mik az Egyesült Államok stratégiai érdekei Magyarországon.

 

A The Washington Postban bírálta írásában Obama nagykövet-kiválasztási gyakorlatát Henri J. Barkey, a Lehigh Egyetem nemzetközi kapcsolatokat oktató professzora. Miközben bírálatának élét főleg az oslói misszióvezetői posztra kijelölt, „teljesen alkalmatlan” George Tsunis ellen irányította, a budapesti nagykövetség élére kijelölt szappanopera-producert, az elnök újraválasztási kampányát szintén pénzadományok gyűjtésével támogató Colleen Bellt is az inkompetens leendő misszióvezetők közé sorolta cikkében.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.