A tárcavezető, Szijjártó Péter Brüsszelben úgy reagált: a magyar polgárok az idén háromszor nyilváníthattak véleményt arról, hogyan képzelik el az ország jövőjét, és mindhárom alkalommal meglehetősen egyértelmű véleményt fogalmaztak meg ezzel kapcsolatban, amit mindenkinek illik tiszteletben tartania.
Ismételten aggodalmának adott hangot a demokrácia és a jogállamiság magyarországi helyzetével kapcsolatban szerda este (helyi idő szerint) kiadott közleményében John McCain.
A republikánus szenátor megemlíti Orbán Viktor illiberális demokráciáról tett kijelentéseit, antidemokratikus alkotmányos változásokról, a civil társadalom üldözéséről, a sajtószabadság, illetve bíróságok függetlenségének korlátozásáról ír.
„Ezek a lépések veszélyeztetik az intézményi függetlenség, valamint a fékek és egyensúlyok elveit, amelyek a demokratikus kormányzás ismertetőjelei, és engem mély nyugtalansággal töltöttek el a demokratikus normák magyarországi eróziója miatt” – fogalmazott.
McCain emellett rámutatott, hogy ez elmúlt hónapban hat magyarnak tiltották meg az Egyesült Államokba való belépést, és hogy André Goodfriend amerikai ügyvivő ezt a tilalmat figyelmeztetésnek nevezte annak érdekében, hogy vonják vissza azokat a politikai lépéseket, amelyek gyengítik a demokratikus értékeket. Idézte a diplomatát, aki „negatív kiábrándító trendekről” beszélt Magyarországon, valamint „a jogállamiság gyengüléséről, a civil társadalom elleni támadásokról és az átláthatóság hiányáról”.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!