Megállapodtak a beruházási alap felállításáról

Arról is megegyeztek a tagállamok vezetői, hogy erősíteni kell a strukturális reformokat.

MNO
2014. 12. 18. 20:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök által bejelentett alap a tervek szerint 21 milliárd euró uniós forrás és az Európai Beruházási Bank által kihelyezett hitelek felhasználásával, túlnyomórészt magántőke mozgósításával összesen 315 milliárd euró beruházást tervez megvalósítani a következő három évben.

Tusk azt is elmondta, arról is megegyeztek a tagállamok vezetői, hogy erősíteni kell a strukturális reformokat, és folytatni kell az erőfeszítéseket az egészséges fiskális politika érdekében. Létre kell hozni az energiauniót, a digitális egységes piacot, mielőbb le kell zárni a folyamatban lévő kereskedelmi tárgyalásokat, és meg kell erősíteni a gazdasági és monetáris unió gazdasági kormányzását – sorolta. Az első munkaülés végeztével, az állam- illetve kormányfők vacsoráján a keleti szomszédság helyzetét, azon belül is kiemelten az ukrán konfliktus állását tekintik át és tárgyalják meg.

A zárónyilatkozat szerint a bizottságnak „jóval a 2015 márciusi” uniós csúcs előtt elő kell állnia az energiaunió megteremtésére vonatkozó átfogó javaslattal. A digitális egységes piaccal összefüggésben az uniós jogalkotóknak, a miniszterek tanácsának és az Európai Parlamentnek fel kell gyorsítania a munkát a függőben lévő jogszabályokon, a bizottságnak pedig „jóval a 2015 júniusi Európai Tanács” előtt „nagy ívű közleményt” kell közzétennie ezzel kapcsolatban. Az első munkaülés végeztével, az állam-, illetve kormányfők vacsoráján a keleti szomszédság helyzetét, azon belül kiemelten az ukrán konfliktus helyzetét tekintik át és tárgyalják meg.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.