A mostani megállapodás értelmében a szerb, a magyar és a macedón vasúttársaságnak rövid határidővel közösen kell összeállítania egy végrehajtási ütemtervet, míg a megvalósíthatósági terv elkészítését Kína vállalta magára. „Az előzetes egyeztetések és a megállapodás értelmében a kínai fél biztosítja a pénzügyi fedezetet ehhez a beruházáshoz, előreláthatólag a beruházás összértékének 85 százalékára vonatkozó hitelajánlatot fogunk kapni” – részletezte. A hitel feltételei attól függnek, hogy milyen mértékű lesz a kínai, illetve ennek megfelelően a magyar és szerb vállalati részvétel a beruházásban.
A 2,89 milliárd dolláros (725 milliárd forintos) beruházásról egy évvel ezelőtt, a bukaresti Kelet-Közép-Európa (KKE)–Kína csúcstalálkozón tárgyaltak a felek először. „Ennek a megállapodásnak azért van nagy jelentősége, mert így egyértelmű választ tudunk adni arra a kérdésre, hogy melyik útvonal a leggyorsabb és legkedvezőbb abból a szempontból, hogy a Kínából származó árukat a görög kikötőkből Nyugat-Európába szállítsuk: Magyarország és Szerbia biztosítja a legjobb tranzitútvonalat innentől kezdve” – magyarázta Szijjártó.
Gazdasági, mezőgazdasági, vállalkozási és rendőrségi együttműködési lehetőségekről tárgyalt Orbán Viktor magyar és Aleksandar Vucic szerb kormányfő a csúcstalálkozó keretében folytatott kétoldalú megbeszélésen szerdán Belgrádban.
A Belgrád és Budapest közötti gyorsvasút kiépítése mellett szó esett a magyar vállalatok nagyobb részvételéről is a szerb piacon – tájékoztatott a találkozóról a szerb kormány. A találkozón Vucic kiemelte, hogy a vasútvonal tovább erősítheti a két ország közötti egyébként is magas szintű kapcsolatokat.
Orbán Viktor elismeréssel szólt a szerb kormányfő pénzügyi konszolidációra vonatkozó bátor intézkedéseiről, és kiemelte, hogy ez óriási lehetőség Szerbia számára, mert így „visszatérhet a helyes útra”, a sikeres országok útjára. Szerinte jó, ha egy államnak sikeres szomszédai vannak, mert az megkönnyíti és javítja az együttműködést és a közös projektek végrehajtását.

Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!