A magyar tárcavezető bejelentette, hogy hazánk százezer euróval járul hozzá annak a NATO-alapnak a működéséhez, amelynek az a fő célja, hogy Ukrajna megerősíthesse kibervédelmi képességeit. „Készen állunk arra, hogy húsz sebesült ukrán katonát lássunk el magyar egészségügyi intézményekben” – tette hozzá. Közölte, hogy Magyarország huszonegy fővel vesz részt az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai missziójában, amelynek működéséhez további százezer euróval járult hozzá.
Elmondta, hogy a kétoldalú kereskedelmi és gazdasági együttműködés újradinamizálása érdekében Magyarországon az a döntés született, hogy az Eximbank ismét finanszírozza az Ukrajnába irányuló magyar exportot. „Döntöttünk arról is, hogy az említett pénzintézet készen áll olyan ukrán állami beruházások finanszírozására, amelyekben magyar vállalatok is részt vesznek” – tette hozzá. Szijjártó Péter leszögezte: ahhoz, hogy Ukrajna stabil, erős országgá váljon, szükség van területi integritásának és szuverenitásának tiszteletben tartására. Fontosnak nevezte, hogy a keleti országrészben folyó fegyveres konfliktus minden résztvevője tartsa magát a minszki megállapodásokhoz.
„Szükséges továbbá, hogy Ukrajna a lehető leggyorsabban hajtsa végre azokat a strukturális reformokat, amelyeknek nyomán politikailag és gazdaságilag is meg tud erősödni” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy Magyarországnak mint Ukrajnával szomszédos országnak az az érdeke, hogy a kirobbant válság minél gyorsabban, tárgyalásos úton rendeződjön. A miniszter szerint Magyarország kész korábban szerzett tapasztalataival segíteni Ukrajnát abban, hogy a strukturális reformokat sikeresen végre tudja hajtani. „Szakértőket bocsátunk az ukrán kormány rendelkezésére az államigazgatási reform, a decentralizáció és az európai uniós jogharmonizáció területén” – fejtette ki.
Szavai szerint egyetért ukrán kollégájával abban, hogy a magyar–ukrán határon fel kell számolni az átkelőknél gyakran kialakuló „méltatlan” helyzetet. Hangsúlyozta, hogy fel kell gyorsítani a határátlépést, ezért megkezdték az előkészületeket a közös határellenőrzés megteremtésére. Kérdésre válaszolva az ukrán külügyminiszter elmondta, hogy új átkelőt kívánnak a közeljövőben létrehozni a magyar határon.